Győr

Arrabona Racing Team: a sikerszéria folytatódik?

2022.11.27.

Már javában készülődik az idei versenyévadra a győri Széchenyi István Egyetem égisze alatt tevékenykedő Arrabona Racing Team versenyautó-építő csapata. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a nonprofit diákegyesülés ebben a tanévben is új járművet épít: azzal mérettetik meg magukat a nemzetközi Formula Student nyári versenysorozatában, amelyen kizárólag egyetemi hallgatók konstruálta versenyautók vesznek részt a világ minden tájáról.

Szerző: Heimer György

Fotók: ART

Az Arrabona Racing Team diákkollektívája jelenleg az autó tervezésénél tart, menetrendjük szerint elképzeléseiket decemberig véglegesítik. Ezzel egy időben megkezdték a külső forrásokból származó anyagok beszerzését, azok beérkezésével folyamatosan zajlik a gyártás, egészen májusig. Ez után következik a „rollout”, vagyis a versenyautó bemutatója meghívott publikum előtt, majd a gyártási munkálatok betetőzéseként a jármű tesztelésének időszaka.

„Idei terveinkben, a tavalyi versenytapasztalatok alapján elsősorban a futóművön, s ehhez kapcsolódóan a szénszálas kompozit-karosszérián módosítunk” – avat be a részletekbe Hege Kristóf és Tóth Imre vezetők, akik maguk is a győri egyetem hallgatói. Teljesítményük alapján az idén őket választották a vállalkozás élére, ők fogják össze, irányítják a 65 fős csapatot. Munkatársaik a különböző konstrukciós feladatok, így az aero- és járműdinamika, hajtáslánc, elektronika, karosszéria, önvezető, illetve management teendői alapján csoportosított részlegekben tevékenykednek.

E ponton fontos megjegyezni, hogy külön csapat, a SZEngine foglalkozik a motorfejlesztéssel, amely a Formula Student világában egyedülálló.

Az Arrabona-vállalkozás szponzori támogatásokból fedezi kiadásait, de a nonprofit játékszabályok értelmében a csapat egyetlen tagja sem részesül anyagi juttatásban. „Mindnyájan a mérnöki többlet-szaktudásért dolgozunk, egyfajta hosszú távú befektetésnek tekintjük munkánkat a jobb álláslehetőségek reményében” – jegyezte meg Hege Kristóf és Tóth Imre. Mindemellett fontos elvárás a versenyteljesítmény – tették hozzá – mivel a nagyobb eredmény, nagyobb szponzori támogatást fial. Ebből a szempontból a Formula Student versenysorozat az egyetemi versenycsapatok nagy mércéje: itt lehet nemzetközi szinten összevetni, ki mit tud a versenyautó-építésben.

A verseny pontozása két részből tevődik össze, a paraméterek statikus egybevetésén kívül a dinamikus versenyben egyenként állnak rajthoz az autók és futnak egy kibójázott, körülbelül egy kilométeres pályaszakaszon.

Az Arrabona Racing Team már hagyományszámba menően a legsikeresebbek közé tartozik. A tavalyi versenyszezont is látványos eredményekkel zárták, a három legerősebbnek tekintett osztrák, német és magyar Formula Student rendezvényeken dobogós helyezést értek el. Talán mondani sem kell becsvágyó céljukat: nagy nyugati ellenfeleiket lekörözve jövőre is rekordokra hajtanak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..