utak

Aszfalt helyett műanyag?

2015.08.21.

Az USA-ban és természetesen szerte a nagyvilágban a „kikövezett” utak több mint 90 százaléka aszfalt. De vajon nincs az aszfaltnál megfelelőbb anyag?

Egy holland cég, a VolkerWessels úgy gondolja, hogy az újrahasznosított műanyag sokkal jobban megérné, hiszen az építkezési és karbantartási munkálatok idejét is lerövidíthetnék vele, illetve az élettartamát is megnövelhetnénk az utaknak. A VolkerWessels szerint a tiszta műanyagból készült utak először is jobban ellen bírnának állni az extrém hőmérsékletnek.

Emellett a korróziónak is jobban ellenáll és háromszor olyan sokáig bírja, mint az aszfalt. Sőt, a karbantartási szükségleteket is minimalizálhatjuk általa. A cég azt állítja, hogy az útépítés ideje hónapokról hetekre redukálható az előre elkészített műanyagszakaszok lerakásával. Ezeken kívül a műanyag természetesen könnyebb is lenne és még a vízelvezetést is hatékonyabban meg lehetne oldani.

A VolkerWessels PlasticRoad egyelőre még csak koncepciófázisban van, ám a cég folyamatosan keresi a partnereket, hogy elkészíthessék az első prototípust. Erre azért is lenne szükség, hogy élőben is tesztelhessék, hogyan teljesít az út nedves időben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....