kamion

Átadták az Autohof Óbarok kamionos pihenőhelyet

2018.12.08.

A pihenőhelyen 124 kamionnak és 11 lakókocsinak tudnak helyet biztosítani. Ezen kívül 11 hűtőkamionnak és 4 túlméretes szerelvénynek.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhely pénteki átadásán azt mondta, "ha nincs mit szállítani, akkor a kamionok sem mennek", de most nem ez a helyzet. Éppen ezért, mindenfajta olyan beruházás, mint az óbaroki, üdvözlendő - emelte ki a miniszter, aki reméli, hogy a jövőben még több ilyen épül Magyarországon, ami azt mutatja, gondosodnak a fuvarozókról.

A tárcavezető kiemelte, hogy a szállítmányozási iparág 2010 óta minden évben 6 százalék feletti mértékben járul hozzá a hazai GDP-hez, ami kétezer milliárd forintot vagy afölötti összeget jelent. Nyugat-Európában a kamionban alvás tilalma alól kivételt csak az olyan parkolók jelentenének, mint az óbaroki, csakhogy "arrafelé sem nagyon vannak ilyenek" - fűzte hozzá.

Mészáros Lőrinc, az Autohof Óbarok tulajdonosa innovatív, hiánypótló beruházásnak nevezte a pihenőhelyet, amely egyedülálló hazánkban és valószínűleg Európában sincs hasonló. A parkoló 1,1 milliárd forintból épült meg, teljesen saját forrásból, hitel és támogatások nélkül - tette hozzá.

A pihenőhelyen 124 kamionnak és 11 lakókocsinak tudnak helyet biztosítani. Ezen kívül 11 hűtőkamionnak, 4 túlméretes szerelvénynek, továbbá veszélyes anyagot, illetve élőállatot szállító szerelvénynek alakítottak ki parkolókat.

A területen külső kondipark, vandálbiztos fürdők és mosoda létesültek, de külön fürdési lehetőséget biztosítanak a női sofőröknek. A kamionvezetők kényelmét bolt, étterem, 19 szobás panzió, bankautomata, útdíj fizetési lehetőség és üzemanyagkút is biztosítja.

A fejlesztéssel tizenhat új munkahely jött létre. Az Autohof Óbarok beruházásnál kiemelt szempont volt a környezeti értékek megóvása: 18 ezer négyzetméternyi zöldfelületet alakítottak ki, a melegvízellátást napkollektorok segítik, az öntözést pedig összegyűjtött esővízzel biztosítják. 

 

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..