Szlovákia

Átadták az elkerülő utakat Dunaszerdahelyen

2018.11.20.

Átadták az elkerülő utakat. Már egyenesen át lehet jutni a Tesco Galériától, a városközpontot kikerülve, az A szakaszon a Galántára vezető útra, majd onnan a Merkury Market körforgalmából a B szakaszon a Kisudvarnok felé vezető útra - írja a pozsonyi ujszo.com 

A közelmúltban hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt az elkerülőt, amely remélhetőleg jelentősen tehermentesíti a városközpont forgalmát. A polgármester külön megköszönte a telektulajdonosok együttműködését, akik szimbolikus összegért, egy euróért a város rendelkezésére bocsátották a telkeiket.

Továbbá kiemelte a példamutató együttműködést a város és három nagyvállalat, a Metrans, a Cargo Partner, valamint a Deichmann-Logistik között, amelyek érdekeltek voltak az utak mielőbbi megépítésében és összesen közel 150 ezer euróval támogatták az építkezést. Az első beruházó a Nyugat-Szlovákiai Vízművek volt, amely az út alatti közműveket építette ki 900 ezer euró értékben, majd a város a közbeszerzés útján kiválasztott EKOM plus céget bízta meg a kivitelezéssel. Az 1,4 kilométeres útszakaszért a város összesen több mint 800 ezer eurót fizetett ki. Viskupič szintén példaértékűnek nevezte a magánszektor és a város együttműködését, és hangsúlyozta, az ilyen szakaszoknak az R7-es építése kapcsán egyre nagyobb jelentőségük lesz. Jövőre folytatódik az építkezés, a jelenleg meglevő szakaszt tovább építik egészen az Észak 2. lakótelepig, illetve összekötik a Sport utcával. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....