elektromobilitás

Átadták Debrecen első elektromos töltőállomását

2015.05.26.

Átadták Debrecen első elektromos gyorstöltő-állomását kedden. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: Debrecen városa elkötelezett a tiszta, közvetlen károsanyag-kibocsátással nem járó városi közlekedés iránt, ezt is tartalmazza az intelligens város programja.

Első lépésként a nagyerdei mélygarázsban alakítottak ki elektromos gyorstöltő-állomást. A városvezető elmondta, az E.ON-nal és a Nissan gépjármű-forgalmazóval együttműködve alakították ki a töltőállomást. Az áramszolgáltató cég és a város közti megállapodás értelmében az elektromos autók tulajdonosai két éven át ingyen tölthetik fel autójukat a gyorstöltő állomáson.


A töltőállomást a három partner közösen, nettó 9 millió forint költséggel alakította ki. Tarnói Péter, a Jedlik Ányos klaszter elnöke az átadón emlékeztetett arra, hogy a múlt év márciusában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közösen jelentették be a Jedlik Ányos-terv elindítását, amelynek keretében országos töltőállomás-rendszert alakítanak ki.

A következő egy évben 150 új elektromosautó-töltőállomás jön létre Magyarországon. Elmondta azt is, hogy az előrejelzések szerint 5-6 év múlva Magyarországon az újonnan értékesített autók 10 százaléka már elektromos hajtású lesz, a 2030-as évek közepére pedig arányuk elérheti az 50 százalékot.

Jelenleg több mint 50 elektromos töltőállomás működik Magyarországon, ezek mintegy 90 százalékánál órákig tart a feltöltés, és egy állomás sem található autópálya mellett. Az ultragyorstöltő-állomásokon 20 perc alatt 80 százalékos töltöttségi szint érhető el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..
2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....