kisvasút

Átadták a felújított a lillafüredi kisvasutat

2023.05.07.

A múlt héten átadták a lillafüredi kisvasutat, a szakaszt több mint 4,3 milliárd forintból újították fel, kormányzati támogatással. Elvégezték a teljes vasúti pálya, a kiszolgáló létesítmények és a vasúti szerelvények teljes felújítását.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a felújított Lillafüredi Állami Erdei Vasút ünnepélyes átadásán hangsúlyozta: az összegből - különböző programokon keresztül - közel kétszáz erdei szálláshely, kilátó, ökoturisztikai központ, kisvasút és erdei iskola építését vagy modernizálását végezték el az erdészetek, amelyek az erdei turisztikai hálózat működtetésére évente több mint négymilliárd forintot fordítanak.

A lillafüredi kisvasutat több mint 4,3 milliárd forintból újították fel, kormányzati támogatással. Elvégezték a teljes vasúti pálya, a kiszolgáló létesítmények és a vasúti szerelvények teljes felújítását - mondta az államtitkár. Megjegyezte, a kabinet által az erdei kisvasút-fejlesztésre elkülönített forrásokon belül a lillafüredi vonal részesült a legátfogóbb felújításban.

Zambó Péter kifejtette, az aktív turizmus fejlesztésében fontos szerep jut az erdei kisvasutak megújításának, az erdőgazdasági cégcsoport által működtetett tizenkét vonal utasforgalma évente eléri az egymilliót. A lillafüredi a legnépszerűbbek közé tartozik, a szilvásváradi vonallal együtt közel az utasok felének nyújtanak kikapcsolódást - tette hozzá.

Felidézte, hogy a kisvasutak nyomvonalait 100-150 évvel ezelőtt elsősorban gazdasági céllal létesítették, napjainkra azonban szinte kivétel nélkül turisztikai funkciót látnak el, jelentős vonzerőt képviselve az adott térség turisztikai kínálatában.

Azt a szemléletet tükrözik, hogy az erdőgazdálkodás a  termelési szempontokon túl az erdei ökoszisztéma minden szolgáltatására koncentrál, beleértve a rekreációs lehetőségeket, az élőhelyek védelmét, vagy éppen az edukációs lehetőségeket - hangoztatta az államtitkár.

Fotók: MTI/Vajda János

Az erdei vasút Diósgyőr-Majláth forgalmi telepén tartott eseményen Sárhegyi Zoltán, az üzemeltető Északerdő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke beszédében megköszönte az agrártárcának, az államtitkárságnak és a társaság szakembereinek a beruházás megvalósításában nyújtott segítséget.

A rekonstrukció keretében teljesen megújult a Miskolc-Dorottya utca-Papírgyár-Lillafüred-Garadna fővonal, rendezték a vízelvezetést, modernizálták a nagyműtárgyakat és két biztosítóberendezést, Garadna végállomáson Garadna Grund néven új pihenőparkot építettek.

Felújították az állomási felvételi épületeket, a vasútüzemeltetés kiszolgáló létesítményeit, a kocsi- és mozdonyszíneket, az igazgatósági irodákat, a gördülőállomány-fejlesztési projektrész keretében pedig harminckét mozdony, személy- és teherkocsi újult meg, vagy épült meg újonnan.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....