gumigyártás

Átadták a Himile európai központját Székesfehérváron

2016.06.14.

A világ vezető vulkanizáló-formákat gyártó vállalata Magyarországot választotta európai terjeszkedésének központjául.

Ünnepélyes keretek között átadta európai gyártó- és szolgáltató központját a Himile Székesfehérváron. A világ legnagyobb vulkanizáló formákat gyártó vállalata a vezető abroncsgyártókkal együttműködve a partnerek egyedi igényeire szabva fejleszti termékeit, beszállítója lényegében az összes nagy gumiabroncsgyártónak, mint például a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Michelin és a Pirelli. A Himile elmondása szerint a befektetési döntésénél nagy szerepet játszott a Magyarországon rendelkezésre álló fejlett beszállítói hálózat, valamint a kiemelkedő logisztikai lehetőségek.

1995-ös alapítása óta a kínai Himile Group nemzetközi vállalatcsoporttá nőtte ki magát, és három fő ágazatban érdekelt: elsősorban gumiabroncsok, gépipari berendezések, valamint olaj- és gázipari berendezések gyártásával foglalkoznak. A gumifeldolgozó gépek előállítása mellett a cég foglalkozik turbinaalkatrészek, nyomástartó tartályok, olaj- és gázipari berendezések, vasúti szállítórendszerek részegységeinek és gumiköpeny-szelepek magjainak előállításával is.

A Magyarországon európai központját létesítő Himile Science and Technology a gumiabroncsok vulkanizáló-formáinak legnagyobb gyártója a világon: 20 000 darabos kapacitása a világon gyártott ilyen termékek egyötöde, a kínai exportkapacitásnak pedig a kétharmada ezen a területen. A világ mind a 10 legjelentősebb gumigyártója részére szállítanak prémium minőségű vulkanizáló-formákat.

A beruházás a Himile számára fontos stratégiai lépés, hiszen ezentúl a teljes európai piacot és prémium abroncsgyártó partnereit már közvetlenül a kontinensről ki tudja szolgálni, nem csak kínai gyártóközpontjából. A vállalat várakozásai szerint a gumiabroncsformák alkatrészeinek gyártáskapacitása folyamatosan nőni fog, bővül a gyártott termékek skálája is, illetve a vállalat más üzleti szektorai is megjelennek Európában, miközben végig Magyarország lesz működésének fő központja.

A beruházás most lezárult 1,4 milliárd forint értékű első ütemét hamarosan további fejlesztések követhetik: a Himile terveiben többmilliárd forintos bővítések szerepelnek már a következő évekre vonatkozóan. Ezt támasztja alá, hogy az üzem jelenlegi 3100 négyzetméteres alapterülete 6000 négyzetméteresre bővíthető, valamint a jelenlegi 50 fős dolgozói létszám a folyamatos felvétel és képzés eredményeként a következő 3-5 évben fokozatosan növekedni fog, és meghaladhatja a 200 főt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....