MOL Bubi

Átadták a századik Mol Bubi állomást Budapesten

2016.11.03.

Átadták a századik Mol Bubi állomást csütörtökön a III. kerületi Kolosy téren, ezzel együtt további két tucat dokkoló is elérhetővé válik, így 12 kerületben 112 gyűjtőponton vehető igénybe a fővárosban a közösségi kerékpáros-hálózat, 1270 kerékpárral.

 Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson azt hangsúlyozta, hogy a Mol Bubi nem egyszerű kerékpárbérlő rendszer, hanem "összekapcsoló közlekedési mód", amely "közlekedési láncban" kezdi el gondolkodtatni az embert. Teszi ezt úgy, hogy alternatívát, döntési lehetőséget kínál az autózás és a közösségi közlekedés mellett.
Hozzátette: ezzel kezdődik az "okos város" a BKK számára, mivel biztonságos és fenntartható, környezetbarát közlekedési módról van szó. Megemlítette, hogy az elmúlt két évben összesen hat balesetben voltak érintettek a Mol Bubi felhasználói, de ezek egyike sem járt súlyos sérüléssel.

A statisztikákból kiemelte, hogy a rendszer üzembe állítása, 2014 szeptembere óta mintegy kétmillió bérlést regisztráltak, az átlagos bérlési idő 15 perc. A kiosztott háttéranyag szerint a legnépszerűbb a Jászai Mari téri, az Erzsébet téri, a Kálvin téri, a Fővám téri, a Városháza parki és a Szent Gellért téri állomás.
A következő évi fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, 2017-ben és 2018-ban is folytatódik az új állomások telepítése, és szeretnék elérni, hogy a Mol Bubi az e-jegyrendszerbe teljesen integrálódjon, és átjárható fizetési és szolgáltatási rendszer legyen.

Szollár Domonkos, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója azt mondta, két éve nem sokan bíztak a Mol Bubi hálózatban, de az elmúlt időszak erre rácáfolt. Hangsúlyozta, hogy óriási lehetőségek vannak a közlekedés fejlesztésében, ebben a társaságnak meghatározó szerepe lehet, a Mol Bubi mellett egyebek közt közösségi autóbérlési rendszerben is részt kívánnak venni.
A cégcsoport tervei szerint 2030-ra az éves árbevétel harminc százaléka származhat a kiskereskedelemből, mobilitási szolgáltatásokból, új üzletágakból.
Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a III. kerület polgármestere üdvözölte, hogy a Mol Bubi állomások már Óbuda-Békásmegyeren is megjelennek, ezzel felkerült a kerület a város turisztikai térképére. Kiemelte továbbá, hogy az elmúlt időszakban számos kerékpárosbarát fejlesztés is történt, egyebek között saját kerékpárbérlő rendszert alakítottak ki, az önkormányzat többször elnyerte a kerékpárosbarát hivatal címet és kerékpáros koncepciót is készítettek.

 

(szöveg, kép: MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....