KRESZ

Átfogó KRESZ-reform indul Németországban

2019.08.16.

Átalakítják a közúti közlekedés szabályait Németországban, a KRESZ tervezett új elemeit csütörtökön mutatták be Berlinben.

A reform célja, hogy a közúti közlekedés biztonságosabb, igazságosabb és még inkább "klímabarát" legyen - emelte ki Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter. A tárca egy sor szigorítást is javasol. A járdára, kerékpárútra parkoló és a második sorban - a szabályosan leállított járművek mellett, úttesten - várakozó autósok például az eddigi 15 eurós (4875 forint) bírság helyett 100 euróig terjedő büntetésre számíthatnak.

Az autópályákon baleseti helyszínre tartó rohamkocsiknak nyitott, úgynevezett mentősávban közlekedő autósokat még nagyobb, 200-230 eurós pénzbüntetéssel sújtják, és egy hónapra bevonják a jogosítványukat, amelyet két büntetőponttal együtt kapnak vissza.

Az újítások legnagyobb része a kerékpáros közlekedés biztonságának erősítését szolgálja. Az előzésről szóló szabályok közül például törlik a "megfelelő oldaltávolság" meghatározást, amelynek helyére az kerül, hogy lakott területen legkevesebb 1,5 méter, lakott területen kívül pedig legkevesebb 2 méter előzési oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosokat kikerülő gépjárművekkel.

Ugyancsak a kerékpárosokat védi, hogy 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművel csak "lépésben", legfeljebb óránkénti 7-11 kilométer közötti sebességgel szabad jobbra kanyarodni. A szabály megszegése 70 eurós pénzbüntetéssel és egy büntetőponttal jár. A minisztérium azért kezdeményezi ezt a szigorítást, mert a halálos vagy súlyos kerékpáros balesetek nagy részét jobbra kanyarodó tehergépjárművek okozzák.

A javaslat szerint a helyi hatóságok kijelölhetnek úgynevezett kerékpáros övezeteket is, amelyekbe csak kerékpárral vagy elektromos meghajtású kisjárművekkel lehet behajtani, és legfeljebb óránkénti 30 kilométeres sebességgel szabad közlekedni.

A reform révén számos új KRESZ-tábla is megjelenhet a német utakon, például a kerékpárosok és motorkerékpárosok megelőzésének tilalmát jelző tábla és a gyorsforgalmi kerékpárutat jelző tábla.

A klímabarát közlekedést ösztönző javaslatok közé tartozik, hogy az elektromos meghajtású járművek mellett azok a személygépkocsik és oldalkocsis motorkerékpárok is szabadon használhatják a buszsávokat, amelyekkel legkevesebb három személy utazik, és külön parkolóhelyeket jelölhetnek ki a közösségi autómegosztó rendszerekben üzemeltetett gépkocsik számára. 

A reformcsomag tárcaközi egyeztetése hétfőn kezdődik. A minisztériumok után a tartományi kormányok és az érintett társadalmi szervezetek véleményezhetik a terveket. A KRESZ-rendelet módosításához a tartományoknak is hozzá kell járulniuk, az ügyben a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) dönt majd. A közlekedési tárca szándéka szerint az új szabályok egy részét még az idén bevezetik.

kép: Pexels

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....