terrorizmus

Autóba rejtett pokolgép robbant

2016.10.09.

Autóba rejtett pokolgép robbant vasárnap a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Hakkari tartomány Semdinli körzetének egyik csendőrőrse előtt.

Tizenhét ember meghalt, köztük 9 katona és 8 civil, további 27-en megsebesültek - közölte a Dogan török hírügynökség. A kapitányság Semdinli településtől mintegy 20 kilométerre található, magashegyvidéki területen, közel az iráni és az iraki határhoz. A támadás helyszínén 10 méter széles, valamint 5 méter mély gödör keletkezett. A jelentés alapján öngyilkos merénylet történt, de ezt hivatalos források nem erősítették meg. A sérülteket kórházba szállították.
 
A hatóságok a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) teszik felelőssé a támadásért. A PKK-t Törökországban, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is terrorszervezetté nyilvánították. A szeparatisták gyakran hajtanak végre pokolgépes merényleteket Törökország délkeleti részében biztonsági létesítmények ellen, a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport pedig az ország nyugati nagyvárosaiban csap le időnként hasonló célpontokra. Csütörtökön a TAK egy motorkerékpárra erősített pokolgépet robbantott fel Isztambul egyik külvárosi rendőrőrse közelében, az esetben 10 ember könnyebben megsérült. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....