Toyota Motor Company

Autógyár építi meg a jövő városát

2020.01.08.

Közel 71 hektáron készül el az a településkoncepció, ahol autonóm járműveket, robotokat és mesterséges intelligencia alapú megoldásokat fognak tesztelni.

Már jövőre elkezdik felépíteni azt a várost, amelyben a Toyota valós, de kontrollált körülmények között tesztelheti azokat a kísérleti mobilitási technológiákat, amelyek csak néhány évvel vagy akár évtizeddel később válhatnak piacéretté. A „szőtt város” (woven city) néven emlegetett település 70,8 hektáron terül majd el a Fudzsi-hegy lábánál, tervezésére pedig nem kisebb nevet kértek fel, mint a dán Bjarke Ingelst, aki a Google új főhadiszállását, valamint az újjáépülő World Trade Centert is megálmodta.

A beruházás értéke több milliárd dollárra rúghat. Nem egyszerű makettvárosról van szó: a Toyota kezdetben mintegy kétezer embert – mérnököket és családjaikat, nyugdíjasokat, kereskedőket – költöztet be, valamint vendéglakásokat hoz létre, ahol elszállásolhatja a városba érkező kutatási és üzleti partnereit. Később, a projekt előre haladtával akár növekedhet is a népesség.

„Ha tiszta lappal indulva, a semmiből építünk fel egy várost – még ha ilyen kicsit is –, lehetőségünk nyílik a modern technológiákat eleve beépíteni a település infrastruktúrájába” – nyilatkozták a projektért felelős vezetők a Las Vegasban, a CES szórakoztató elektronikai kiállításon megrendezett sajtótájékoztatón. „Egy olyan környezetben, ahol az emberek, az épületek és a járművek egytől egyig mind kapcsolatban állnak, és szenzorok, illetve adatátvitel segítségével kommunikálnak egymással, nemcsak virtuális formában, de kézzel fogható valójában is tesztre foghatjuk a hálózatba kapcsolt mesterséges intelligencia alapú technológiákat, és maximálisan kiaknázhatjuk a bennük rejlő lehetőségeket.”

Habár a szőtt városban is lesznek autóutak, sétányok, illetve vegyes használatú járdák (amelyeken lassú, egyszemélyes járművek, illetve gyaloglást támogató berendezések közlekedhetnek a gyalogosok között), önállóan senki sem fog vezetni: valamennyi autó teljesen autonóm vezérléssel fog közlekedni. Ezt a tervek szerint a többcélú Toyota e-Palette járművekre bízzák, amelyek nemcsak közösségi közlekedési eszközként, de mozgó értékesítési és szolgáltató pontként is fognak szolgálni. Az emberek által használatba vett városrészek természetes vegetációval borított területekkel, illetve hidroponikus kertekkel váltakoznak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....