Bosch

Autóipar – új igazgató a miskolci Bosch gyárban

2015.09.08.

Dr. Frank-Stephan Kupfert nevezték ki a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gazdasági ügyvezető igazgatójává.

Az 52 éves szakember több mint két évtizedes, csaknem 23 éves Bosch-tapasztalattal érkezett Magyarországra. Az új vezető Németországban, a Trieri Egyetemen tanult, gazdasági matematikus diplomáját 1989-ben szerezte, és 1992-ben doktorált.

Uwe Mang, a miskolci gyár leköszönő gazdasági ügyvezető igazgatója több mint négy év után Olaszországban folytatja pályafutását a cégcsoporton belül. A gyár műszaki irányítását továbbra is Jochen Limberger műszaki ügyvezető igazgató látja el.


Dr. Frank-Stephan Kupfer Németországból érkezett Miskolcra, de az utóbbi több mint két évtizedben a Bosch berkein belül Spanyolországban és Csehországban is dolgozott. – Az új pozíciómban azokat az értékes gyakorlati tapasztalatokat szeretném kamatoztatni, amelyeket több mint 8 év alatt gyárigazgatóként, valamint pénzügyi, kontrolling, stratégiai tervezési és üzletfejlesztési területen szereztem – nyilatkozta Dr. Frank-Stephan Kupfer.

A frissen kinevezett igazgató az egyik fő kihívásnak azt tekinti, hogy a miskolci autóipari telephelyet úgy fejlessze tovább, hogy arra, mint legfontosabb közép-kelet-európai gyártási és fejlesztési központra tekintsenek a Bosch csoport nemzetközi termelési és mérnöki hálózatán belül.

- Minden munkahely, amelyet Miskolcon létrehozunk és megtartunk, a társadalmi felelősséget is szimbolizálja – mondta a vezető és kiemelte, hogy a miskolci autóipari telephelynek folyamatosan bizonyítania kell versenyképességét nemcsak az új megrendelések érdekében, hanem azért is, hogy idevonzza az újabb termelési és fejlesztési beruházásokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....