árvíz

Autókat mentettek a megáradt Rábából egy győri parkolóban

2023.12.26.

A Petőfi híd alatti parkoló területéről húzták ki a kocsikat hétfő délután.

Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűzoltóknak a rendőrség kérésére négy autót kellett a víz alatt álló parkolóból kimenteni. A folyó áradása miatt a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. a cég honlapján is közzétett közleményben jelezte, hogy szombaton este lezárja a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót, és kérte a még ott parkoló gépkocsik tulajdonosait, minél előbb hagyják el a területet. Azonban néhány autós ennek nem tett eleget, ezért gépkocsijaikat a tűzoltóknak kellett kimenteni a parkolóból. A szolgáltató jelezte: a parkolót az árhullám levonulását és a takarítási munkálatok elvégzését követően fogják ismét megnyitni.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, a vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik. Budapesten a Duna tetőzése szerdán napközben várható - írták. A főpolgármesteri hivatal szombati közleménye szerint a Duna áradása miatt vasárnap nulla órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester, tilos parkolni a budai, valamint a pesti alsó rakpartokon.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....
2026.08.09
Sűrített járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget Fesztiválra - közölte a....