Rendőrségi intézkedés

Autókat tört fel, letartóztatták

2017.01.30.

A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 29 éves gyanúsítottat - írja a police.hu

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya M. Lajos 29 éves dunavarsányi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. január 10. és 2017. január 23. közötti időszakban nyolc esetben tört fel olyan személyautókat, amelyeket a dunavarsányi MÁV államosnál, vagy a város HÉV megállója melletti parkolóban állított le a jármű tulajdonosa.

M. Lajos 2017. január 10-én a hajnali órákban két személyautó ablakát törte be és ellopta a járművek pótkerekét, valamint különböző szerszámokat.

Néhány nappal később – 2017. január 18-án a kora délutáni órákban - a MÁV állomás parkolójában négy autó tört fel. Ekkor is pótkerekeket és egy autós rádiót tulajdonított el.

A 29 éves férfi 2017. január 22-én egy, másnap pedig két autó ajtaját feszített ki. Hamutartót és rádiót lopott el a járművekből.

A szigetszentmiklósi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és 2017. január 23-án az esti órákban elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. Előállították, majd őrizetbe vétele mellett a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.  M. Lajos a bűncselekmények elkövetését elismerte.

Az illetékes bíróság 2017. január 26-án elrendelte az előzetes letartóztatását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....