magyar rendőrség

Autós a motorháztetőn, eldurvult egy közlekedési vita – videóval!

2025.08.12.

A fővárosi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a napokban nyilvánosságra került felvételen verekedő férfit, aki súlyos sérüléseket okozott vitapartnerének – írta a police.hu.

Fotó: police.hu / Budapesti Autósok Közössége

A rendőrség közleményében az áll: Budapesti Autósok Közössége augusztus 5-én osztott meg a honlapján egy felvételt, melyen az látható, hogy két autós egy közlekedési konfliktust követően szóváltásba keveredik egymással, majd amikor az egyik férfi be akar szállni az autójába, a másik rányomja az ajtót, majd többször ököllel megüti. A felvétel azzal zárul, hogy a sértett a támadó autójának motorháztetejére esik, férfi pedig gázt ad és elindul. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya eljárást indított a felvétel alapján, hivatalosan bekérte az eredeti felvételeket, majd néhány napon belül azonosította a járművezetőket.

A beszerzett adatok alapján a két férfi augusztus 4-én kora délután Budapest XIII. kerületében, az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Népfürdő utcai lehajtónál egy közlekedési konfliktus után félreállt, majd szóváltást követően a 48 éves F. László többször megütötte a másik sofőrt. A támadó ezt követően autóba ült, és a sértett felé hajtott, aki a motorháztetőre esett, majd F. László gyorsított, és vitapartnerével a motorháztetőn több métert haladt. A sértett végül a lehajtó végénél tudott leszállni az autóról, melynek vezetője elhajtott. A bántalmazott férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei a 48 éves F. Lászlót súlyos testi sértés bűntett és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint intézkedtek a vezetői engedélyének a bevonásáról.

A videó itt látható.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..