kötelező felelősség-biztosítás

Autósok figyelem! Fontos, pénztárcát is érintő határidő közeleg

2023.11.28.

Alig néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük közel 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tapasztalatai szerint a kampány idén is aktivizálta az érintetteket, akik közül az időszak végére 70-80 ezren váltják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre.

A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal, vagyis közel kéthavi összeggel múlja felül a tavalyi hasonló értéket, amely a mai inflációs környezetben nem nevezhető túlzott mértékű korrekciónak. Az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért célszerű minden érintettnek a még rendelkezésre álló időben gyors egyedi kalkulációval megismerni a következő időszakra elérhető díjakat.

„A vonatkozó törvény úgy rendelkezik, hogy az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz – figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Emiatt pénteken már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat. Tehát nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a döntést, de aki mégis így határoz, az akkor mehet biztosra a felmondás kapcsán, ha felkeresi az érintett biztosító valamelyik ügyfélszolgálatát, így szerezve igazolást a felmondás beérkezéséről.”

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kampányban váltók mintegy 20 százaléka a most következő 3-4 napra hagyta a döntését. Ez azért kockázatos gyakorlat, mert az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést, a mostani szerződésének felmondását és az új szerződés megkötését az ügyfelek túlnyomó része egyidőben, az alkuszi összehasonlító oldalon megteszi. Ezt követően már csupán az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni: a jövő évben február 29-re eső fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény rendelkezése szerint törölnie kell a megkötött szerződést.

Mint ismeretes, az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya, ám az év végi kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük közel 450 ezer személygépkocsit érint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.02.28
2022-ben az osztrák szállítmányozási vállalatok többsége ismét növelni tudta forgalmát - még ha....
2024.02.28
Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a Csongrád-....
2024.02.28
- Csaknem 30 ezer látogató kereste fel az Utazás+ Kiállítást, valamint a vele egy időben rendezett....
2024.02.28
A Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki szabadedzéseivel hivatalosan is elrajtol a világbajnoki....
2024.02.28
Egy rendkívüli ritka, gazdátlan Lamborghini Aventadorra bukkantak a dús lomkoronáiról és sokszínű....
2024.02.28
Kamipon égett az M0-son, a sztráda M4-es autóút felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták....
2024.02.27
Éves szinten 26,34 százalékkal nőtt januárban az autóipari termelés Romániában - írja az economedia....
2024.02.27
Nem kellett messze mennie a Mercedes-Benznek, hogy a kompakt kategóriában is hadrendbe állíthassa....
2024.02.27
A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így mintegy 300 000....
2024.02.27
Az autóipar fejlődésével egyre több, egykoron extrának számító technológia válik a mindennapjaink....