környezetvédelem

Autósok figyelem! Környezetvédelmi razzia lesz a héten az utakon

2022.09.19.

Harminc helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik mától péntekig Budapesten és három megyeszékhelyen - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium hétfőn a Facebook-oldalán.

Forrás: Technológiai és Ipari Minisztérium Facebook-oldala

A bejegyzés szerint a közúti közlekedési környezetvédelmi akció keretében a fővárosban naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig egy-egy helyszínen végeznek kitereléses közúti ellenőrzést a kormányhivatalok. A műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal a benzines járműveket gázelemzővel, a dízeleseket füstölésmérővel vizsgálják. Idén részecskeszámmérésre alkalmas eszközzel bővül a műszerpark - írták. A szemrevételezéssel főként a szivárgásokat, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomokat vagy akár szabálytalan módosítás jeleit is észlelhetik a szakemberek.

A minisztérium támogatásával megvalósuló akcióban a járművezetők megismerik autójuk állapotát, tudomást szerezhetnek az esetleges problémákról. A kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsikat két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálatra kell vinni – közölték.

Hozzátették: a negyedszázados múltra visszatekintő közúti közlekedési környezetvédelmi akció az európai mobilitási hét állandó magyarországi kísérőprogramja.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....
2026.09.05
A Hormuzi-szoros újranyitása és szabad forgalma továbbra is háborús vita tárgya, így a kereskedelmi....
2026.09.05
Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere....
2026.09.05
Nem minden mestermű kerül múzeumba. Néhány az útra születik. Ezt a gondolatot kelti életre....
2026.09.05
Olaszországban a hatóságok rászállnak a „lengyel rendszámú” autókra. Összefoglaló néven így nevezik....
2026.09.04
George Russell, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj második....
2026.09.04
Az EU vámokkal próbálta lassítani a kínai elektromos autók térnyerését, és a Kínában gyártott BEV-k....
2026.09.04
A kilencvenéves börgöndi repülőtér tiszteletére idén ingyenesen látogatható a Börgöndi Légiparádé....
2026.09.04
A Xiaomi bemutatta saját fejlesztésű, intelligens vezetést támogató háromnanométeres chipjét. ..
2026.09.04
Az elsősorban hosszú távú közlekedésben, így a teherszállításban használt üzemanyagfajta....