autólopás

Autótolvajt fogtak a kecskeméti rendőrök

2017.09.10.

A nyomozók két napon belül beazonosították és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

A rendőrségre 2017. szeptember 5-én 23 óra 4 perckor érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes az elmúlt kettő órában eltulajdonított egy Opel Corsát, ami Kecskeméten, a Dózsa György úton parkolt. A feltételezett elkövető a lezárt jármű ablakát betörte, beindította, majd elhajtott azzal.

A kecskeméti nyomozók kettő napon belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 30 éves jakabszállási férfit és társát, egy 27 éves kunszentmiklósi nőt. A rendőrök az eltulajdonított gépkocsit R. A. kunszentmiklósi lakóházának udvarán megtalálták és lefoglalták. Egyikük sem volt ismeretlen a rendőrök előtt, mivel 2016. november 12-én egy Ladát is eltulajdonítottak Kecskemétről.

R. Zsoltot és társát lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....