Budapest

Az applikáció mellett már robotok is segítik a budapesti taxirendelést

2021.11.29.

A hazai taxitársaságok közül elsőként a Főtaxinál érhető el a robotdiszpécser szolgáltatás, amelyet ebben a hónapban vezettek be. Az új informatikai megoldás főként azoknak az utasoknak jelent segítséget, akik csúcsidőszakban szeretnének telefonon taxit rendelni. 

A fejlesztést megelőző kutatások, majd a több hónapos intenzív tesztidőszak során is elégedettek voltak az utasok a robotdiszpécserrel, amely november elején éles környezetben szintén jól vizsgázott. Mindez újabb lépést jelent a Főtaxi vállalati működésének modernizálásában: november közepén már az összes taxirendelés több mint 50 százalékát digitális csatornákon, vagyis a népszerű taxirendelő mobil applikáción és a robotdiszpécseren keresztül kezelték.

Fotó: Főtaxi

A Főtaxi mobilapplikációjával nyár óta már közvetlenül rendelhetők környezetkímélő, teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású taxik is. Az előzetes várakozásokat felülmúló siker után újabb digitális újítást mutatott be a vállalat: a legnagyobb flottával rendelkező hazai taxitársaság novemberben bevezette a robotdiszpécser szolgáltatását. A fejlesztésnek köszönhetően a Főtaxi utasai taxirendelésüket – az ismert telefonszám felhívása után – az automatizált rendszer segítségével is leadhatják, így elkerülhető a különösen a csúcsidőszakokra jellemző várakozás. A robotdiszpécser ezért külön telefonszámot is kapott: a Főtaxi csupa 2-esből álló hívószáma mellett az új szolgáltatás a +36 1 422 2253-as közvetlen telefonszámon is elérhető. A rendelésfelvételt segíti, hogy a gépi ügyintéző visszaolvassa a megrendelést, illetve azonnal tájékoztat a megrendelt autó érkezési idejéről is. A Főtaxi taxirendelő applikációjához hasonlóan hamarosan a robotdiszpécseren keresztül is jelezhetők lesznek a speciális igények, például ha kombi, egyterű vagy állatszállításra is alkalmas gépjárműre lenne szükségünk.

A bevezetést széleskörű kutatás és az interaktív válaszadó rendszer utasok segítségével végzett tesztelése előzte meg. Ezek során kifejezetten jól vizsgázott az új szolgáltatás: a tesztelők gyorsnak, hatékonynak és gördülékenynek írták le a robotdiszpécser használatát. Számos más iparág ugyan szintén alkalmaz már robotügyintézőt, ám a Főtaxi gépi ügyfélszolgálati megoldása ezekhez képest is kedvezőbb értékelést kapott. A megkérdezettek kétharmada szerint a Főtaxi robotdiszpécsere gyorsan, érthetően kommunikált, az emberi hangot kiválóan megértette, sőt, többek számára még a gép hangja is tetszetősen csengett.

„A koronavírus-járvány miatti időszakot számos, jövőbe mutató, innovatív digitális fejlesztés, így a most bevezetett robotdiszpécser szolgáltatás tökéletesítésére fordítottuk” – mondta Tárnai Julianna, a Főtaxi értékesítési vezetője. „A kezdeményezés sikerét és hasznosságát jól mutatja, hogy immár a hozzánk befutó rendelések többségét digitális csatornákon, azaz a megújult mobil applikáción és a robotdiszpécseren keresztül kezeljük. Ezzel jelentős mértékben csökkenthetjük az ügyfélszolgálati rendszerünk leterheltségét, hogy utasaink még gyorsabb és magasabb színvonalú kiszolgálására összpontosíthassunk. Természetesen azok, akik ragaszkodnak az emberi hanghoz, továbbra is választhatják operátorainkat, akik a nap 24 órájában várják a hívásokat.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....