Autóhitelek

Az autóhitel sem nyerő

2014.09.16.

Elutasította a bíróság a Budapest Autófinanszírozási Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A bíróság az ítélet szóbeli indoklásában rögzítette, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai egyetlen viszgált időptartamban sem feleltek meg a tételes megfogalmazás elvének, a módosítás lehetséges feltételeinek taxatív felsorolása helyett csupán példákat említ a szerződés, így nem felelhetett meg az objektivitás és az arányosság elvének sem.

A bíró rámuttott: a közelmúltban elfogadott jogszabály szerint, ezen elvek konjuktívak, tehát amennyiben akár egyetlen elvnek nem felelnek meg a vizsgált szerződések, azok érvénytelenek és tisztességtelenek, még akkor is ha jelen esetben a pénzintézet általános szerződési feltételei minden időpontban eleget tettek a felmondhatóság, a szimmetria és az egyértelműség elvének.


A bíróság elutasította a pénzintézet eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz fordulásra vonatkozó indítványát, és kötelezte 1,938 millió forint perköltség megfizetésére. A felperes pénzintézet jogi képviselője a tárgyalás után, újságírói kérdésre úgy nyilatkozott: valószínűleg fellebbeznek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....