Tojoda Akio

Az autóipar dicsőségcsarnokába választották Tojoda Akiót

2025.08.22.

Mostantól hivatalosan is az autógyártás legnagyobbjai közé tartozik Tojoda Akio, aki 2009 és 2023 között elnök-vezérigazgatóként irányította a nagyapja által alapított vállalatot, most pedig az igazgató tanács elnökeként gondoskodik az autógyártóról.

A 2010-ben, Nagy-Britanniában alapított The Motoring Hall of Fame, azaz autóipari dicsőségcsarnok egyike azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyek kifejezetten azzal a céllal jöttek létre, hogy elismeréssel adózzanak az autóipar, az autógyártás, a járműkereskedelem fejlődéséhez tevékenyen hozzájáruló szakemberek munkássága előtt. A 2010-ben alapított életműdíj mérnökök, formatervezők, gazdasági vezetők, sportvezetők, autóversenyzők eredményei előtt tiszteleg, de beválasztották például a dicsőségcsarnokba Jamaucsi Kazunorit is, a Gran Turismo videojáték-sorozat tervezőjét is.

Tojoda Akio a The Motoring Hall of Fame hetedik japán díjazottja, és a második a Toyota-vezetők sorában, aki ebben a kimagasló megtiszteltetésben részesült. Előtte azt a Ucsijamada Takesit választották be az autóipar legnagyobb alakjai közé, aki 1994-től projekt menedzserként létrehozta, majd 1996-tól főmérnökként vezette azt a járműfejlesztési központot, ahol az autóipar képét örökre átrajzoló Toyota Priust, a világ első nagy szériában gyártott benzin-elektromos hibrid személyautóját fejlesztették.

Tojoda-szan 1984 óta, azaz több mint negyven éve dolgozik a Toyota Motor Corporation kötelékében, és a ranglétra összes fokát bejárva vált annak első számú emberévé. Miután 2009-ben átvette a vállalat vezetését, dicsőségesen emelte ki a Toyotát egy járműbiztonsággal kapcsolatos válságból (2010), helyreállítva a hatóságok, és ami ennél sokkal fontosabb, a fogyasztók bizalmát a cég iránt.

Hasonló céltudatossággal vezette át a Toyotát a Covid-19 pandémián és annak gazdasági és társadalmi következményein. Megújította a vállalati kultúrát, egy átláthatóbb és őszintébb tevékenységi struktúrát alakítva ki, és meghirdette a szerethető, élvezetesen vezethető autók reneszánszát a vállalati kultúrában. Kulcsszerepet játszott abban, hogy a Toyota elindult a digitalizáció, a villamosítás útján.

Az ő kezdeményezésére született meg a még mindig formálódó, egyre határozottabban testet öltő Woven City koncepciója: egy olyan minta-társadalmat álmodott meg, amely egyfajta gigantikus, élő laboratóriumként segítheti elő az önvezető és új generációs járműtechnológiák, illetve a kapcsolódó területek fejlesztését. Nem utolsósorban ő helyezte vissza a Toyotát a nemzetközi motorsport térképére, az ehhez kötődő, széles körű tevékenységekben pedig személyesen is részt vett és vesz a mai napig, mint Morizo, a Toyota mester-tesztpilótája.

Fotók: Toyota, The Motoring Hall of Fame

„Tojoda Akio a globális autóipar egyik legnagyszerűbb, legtermelékenyebb, legtehetségesebb és legbefolyásosabb alakja. Már régóta ott volna a helye a dicsőségcsarnok tagjai között.” – nyilatkozta a szakember beiktatásakor Mike Rutherford, a The Motoring Hall of Fame alapítója.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....