Oroszország elleni gazdasági szankciók

Az autólopások megugrásával kalkulálnak az oroszok

2022.03.13.

A gépkocsik és alkatrészek külföldről történő beszállításának felfüggesztése drámai következményekkel fenyeget Oroszországban. Prognózisok szerint az autólopások száma megsokszorozódhat, ami együtt már majd a Casco-biztosítások meredek drágulásával. Erről a RIA Novoszty számolt be a biztosítótársaságok képviselőire hivatkozva.

„A gyorsan változó helyzet miatt nehéz előrejelzéseket készíteni” – mondta Szergej Kiricsenko, a Roszgoszsztrah biztosító autós üzletágának igazgatója.

Megjegyezte, hogy az árfolyam-ingadozás (Értsd: a rubel drasztikus leértékelődése  – a szerk.) miatt a kereskedők elkezdték kiigazítani az eladási árakat, így a tömegmárkák, ezen belül pedig a „gazdaságos” modellek ára máris másfélszeresére, duplájára drágult.

Az AlfaSztrahovanyije biztosítónál még nem érzékelték az autólopások számának durva emelkedését, de biztosra veszik, hogy növekvő alkatrészhiány esetén nagyságrendekkel több lesz majd az autólopás.

Az Absolute Insurance biztosító arra számít, hogy a csalók is aktívabbak lesznek. Megsokszorozódhat az álbalesetek száma, melyeknek célja, hogy lenyúlják a biztosítók pénzét, ezzel kompenzálva az alkatrészhiányból adódó autójavítási nehézségeket.

Hasonlóan vélekedett a Roszgoszsztrah CASCO portfóliókezelési igazgatója. Véleménye szerint az oroszországi autók és alkatrészek szállításával kapcsolatos problémák nyomán tömegesen lopják majd a legnépszerűbb márkák legkedveltebb modelljeit.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....