autógyűjtemény

Az autóskultúra Mekkája

2016.01.03.

Kalifornia emberemlékezet óta az autóskultúra Mekkája, szíve –lelke pedig a Los Angeles-i Petersen Automotive Múzeum, mely a 14 hónapos, és amúgy 90 millió dolláros felújítás után december 7-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A háromemeletnyi gyűjtemény 1994 óta fogad látogatókat, maga az épület 1962-es és eredetileg áruházként működött. Ma a város egyik legfeltűnőbb épülete. A „Hot-Rod” külső 308 rozsdamentes acélszalag olyan érzést kelt, mint ha egy száguldozó járgányt néznénk épp. 

Belül, a háromszintes, 95 ezer négyzetméternyi területen 25 galéria található, összesen 300 autó, motor és robogó van a ház tulajdonában, ezek közül egyszerre 160 van kiállítva, de emellett még 291 tárgy is helyet kapott, úgy, mint motorok, méretarányos modellek, sőt még 51 száguldozáshoz kapcsolódó műalkotás is. 

Szinte minden helységben vannak kivetítők, összesen 47 darab Panasonic projektor, 35 interaktív érintőképernyős információs tábla, 25 monitor és 100 tablet segíti a tanulást és a szórakozást. 

A házban elhelyezett legérdekesebb modellek az 1936-os Bugatti Atlantic 57SC, James Bond Aston Martin DB5-öse, amelyet a Goldfinger-ben vezetett és az az 1954-es Mercedes-Benz W196 Streamliner, amelyet a híres autóversenyzők, Juan-Manuel Fangio and Stirling Moss vezettek. 

De itt van Tom Sellec Magnumjának híres vörös Ferrárija is és a Pixar leghíresebb karakterének, Villám McQueen-nem élethű mása. 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....