Shell

Az autósok is összefoghatnak a koraszülöttekért

2017.12.06.

A koraszülöttek világnapja alkalmából elindított akcióval a Shell a kijelölt magyarországi töltőállomásokon történő tankolásokból elkülönített felajánlással, valamint hűségpont adományozással segíti a Peter Cerny Alapítványt, amely már közel harminc éve biztosítja a koraszülöttek és a beteg újszülöttek mentését és szállítását.

A tankolásokból összegyűlt támogatást egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítják, az adományozott pontok segítségével pedig a hozzá szükséges nitrogén-monoxidos palackokat és az egyszer használatos adagolót valamint mintavételi készletet szerzik be. Az eszközök együttesen olyan légzéstámogató terápiát biztosítanak a kicsiknek, amellyel már a rohamkocsiban eredményesen javulhat a babák állapota.



- Évente körülbelül 9000 koraszülött jön világra Magyarországon. A szállításra szoruló koraszülöttek túlélési és gyógyulási esélyei lényegesen megnőttek azóta, hogy a rohamkocsik valódi újszülött intenzív osztályként működnek. A mentéshez szükséges eszközök jelentős részét viszont csak támogatók segítségével, illetve pályázatok útján tudjuk beszerezni – mondta dr. Somogyvári Zsolt a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője.

A koraszülött világnapon elindított akcióval a Shell a Peter Cerny Alapítvány működését szeretné támogatni, azzal, hogy hozzájárul egy-egy életmentő berendezés beszerzéséhez. A Shell november 17-19. között FuelSave üzemanyag tankolása esetén literenként 1 Ft-tal, Shell V-Power esetén pedig literenként 3 Ft-tal támogatta a Peter Cerny Alapítványt, amely az adományt egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítja.

- A Shell számára fontos, hogy a saját erőforrásait használva segítse a helyi közösségeket, és egy-egy jó ügy mellé állva együttműködjön a helyi szervezetekkel. Már a kezdetek óta különböző formában támogatjuk a Peter Cerny Alapítványt. Tavaly óta a szervezet összes mentőautója számára mi biztosítjuk a szükséges üzemanyagot – tette hozzá Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....