eredmények

Az elmúlt félév legérdekesebb budapesti e-roller statisztikái

2020.01.15.

A Lime összesítette az e-rollermegosztás budapesti indulása óta regisztrált legérdekesebb adatokat és statisztikákat.  A vállalat egy kéthónapos tesztidőszak után, tavaly júliusban indította el szolgáltatását a fővárosban. A cég adatai szerint a budapesti rollerekkel az elmúlt hat hónapban a Föld-Hold távolság több mint háromszorosát, mintegy 1,3 millió kilométert tettek meg a felhasználók.

A Lime e-rollermegosztó szolgáltatását Budapesten elsősorban a helyiek vették igénybe, a fővárosi lakosok aránya meghaladta a 82 százalékot. Egy globális felmérés szerint a rollerezők több mint 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb távok megtételére veszi igénybe a szolgáltatást, úgymint a munkahelye vagy iskolája megközelítésére (37%), vagy személyes ügyeinek intézése során (14%). Mindemellett a turisták körében is népszerűek voltak a kétkerekű járművek, amelyek igazán kényelmes városnézést biztosítanak. A Lime utak 70 százalékát a pesti oldalon tették meg, és az Andrássy út, illetve a Kiskörút volt a legnépszerűbb útvonal a felhasználók körében.

A rollerek a legtöbb esetben az „első és utolsó kilóméter” megtételét szolgálják a városi közlekedés során, vagy kisebb távok elérését, például a villamosmegállótól hazáig. Ezt szintén igazolták a Lime elmúlt féléves fővárosi adatai, amelyek szerint a budapesti e-rolleres utak időtartamának mediánja 10 perc volt. A fővárosban november 16-án regisztrálták a legtöbb Lime-használatot, a csodás késő őszi időjárásnak köszönhetően.

 „A Lime budapesti indulása óta eltelt hat hónap igazi sikersztorinak számít, nem csupán azért, mert a fővárosiak rendkívül nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal fogadták szolgáltatásunkat, hanem azért is, mert a városi közlekedés előremutató és hatékony fejlesztésének részesei lehetünk. Ezzel az új megoldással mi is hozzájárulhatunk a városi közlekedés átformálásához, illetve a mikromobilitás tökéletesítéséhez és terjesztéséhez, s mindeközben hasznos tapasztalatokat szerezhetünk” – mondta el Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője

A Lime elektromos rollerjei olyan környezettudatos és könnyen használható városi közlekedési megoldást kínálnak, amely hozzájárul az utakon közlekedő autók számának csökkentéséhez. A nemzetközi statisztikák alapján a felhasználók közel fele a tömegközlekedés kiegészítéseként, míg negyedük az autó helyettesítéseként használja az elektromos rollereket. Ha az autómegosztó szolgáltatásokat és a taxis utazásokat is figyelembe vesszük, akkor elmondható, hogy a rollerek az autós utak 40 százalékát váltják ki. A Lime szolgáltatásai révén aktívan hozzájárul a városi közlekedés fejlődéséhez, arra törekszik, hogy a környezet, és a városlakók számára is előnyös mobilitási megoldást kínáljon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..