Skoda Fabia

Az első ízelítő az új Fabiából

2014.07.19.

A Škoda megmutatta az első hivatalos grafikát a kisautó hamarosan érkező új generációjáról.

 
Az ősszel bemutatkozó új Škoda Fabia formája az Octavival elkezdett formanyelvet követi, de egyes formai részletek a tavalyi VisionC tanulmányautóról is ismerősek lehetnek. A karakteresebb, határozottabb dizájn sportosabb arányokkal párosul: a Fabia kilenc centiméterrel szélesebb és hárommal alacsonyabb lesz, mint eddig, a hossza marad négy méter, a tengelytávja nő, a túlnyúlásai csökkennek. A csomagtartó a pleykák szerint 330 literes lesz, amivel kategóriaelső lenne a kisautók mezőnyében.
 
Újdonság a motorkínálatban a Citigóból ismert egyliteres, háromhengeres benzines, amely 60 és 75 lóerővel elsz rendelhető, valamint új az 1,4-es, háromhengeres dízel is, amelyet 75,90, és 105 lóerővel lehet majd rendelni. Már DSG váltó is rendelhető lesz a TDI-hez, korábban dízel-automata párosítás sosem volt a Fabia kínálatában. A legerősebb motor a 110 lóerős 1,2-es turbós benzines lesz, a gyér érdeklődés miatt megszűnik az RS sportváltozat, viszont a Monte-Carlo felszereltséget több motorral is lehet majd párosítani.
 
A brit Autocar információi szerint a legolcsóbb alapmodell az egyliteres benzinmotorral kevesebbet fog nyomni a mérlegen, mint egy tonna.
Októberben, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be az új Fabia, az értékesítés 2015 elején indul meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....