gázautó

Az első mega ausztrál LNG projekt beindította termelését

2015.01.10.

Kőolaj ára épp padlón, de a földgáz világpiaci árát hosszú távon teszik kedvezővé az olyan óriás LNG projektek, mint a BG Group 20,4 milliárd dolláros nyugat-ausztráliai kőszén metánból előállított cseppfolyós gáza.

Óriási ünnepet hozott 2014 utolsó vasárnapja az Ausztrál BG Groupnál. A Gladstone város melletti 2010-ben indult projekt elérkezett a legfontosabb állomásához. Megkezdték az első LNG szállító tankerhajó, a 155 ezer köbméteres Methane Rita Andrea töltését. A Queensland Curtis Island LNG projekt néven ismert kivitelezés 7 év tervező, előkészítő és kivitelező munka, több mint 2000 ember jóval több mint 100 millió kvalifikált ember munkaóra terméke. Az első LNG tanker töltőállomás mellé még kettő készül, így lesz képes a majdani mintegy 8 millió tonna, azaz közel 20 milliárd normál köbméter földgáz éves kapacitásra. Ez megfelel 120 hajó megtöltésének évente. Természetesen a projekt nagyon sok elemből állt össze, többek között 540 km gázcsövet fektettek le, amely a frissiben indult gázmező, az Ausztrália belsejében nem-hagyományos módon kitermelt kőszén metán (gyakran shale gáznak is nevezett) földgázt juttatja el a Curtis szigetnél lévő cseppfolyósító műig.

A teljes megépülést követően a világ első kőszén metán LNG üzeme bő 3,5 ezer embernek fog munkát adni, így nem csak bevételi lehetőséggé, de jelentős foglalkoztatóvá is válik a környezetében. Ausztráliában még másik öt óriás LNG projekt készül, így a világ jelenlegi mintegy 240-250 millió tonna éves cseppfolyósító kapacitásához az évtized végére újabb 80 millió tonna körüli kapacitás adódik Ossy földről. Ez a mennyiség elsősorban az energia éhes Ázsiai piacokra fog hajózni, ahol már most is jelentősen mérséklődött az LNG ára. Az első sorban a japánok számára oly sérelmesen drága – a csúcson csaknem 20 dolláros – kötések nemrég a 10 dolláros szint közelébe esetek millió BTU energia egységenként. Ezek a jegyzések már teljesen elszakadtak a kőolaj piacától és a jövőben még inkább erősödik ez a trend. 2025-re a mai nagyüzemi cseppfolyósító kapacitás 450-500 millió tonna közelébe jut az elmúlt 2-3 évben hivatalossá vált beruházási ütemezés szerint. Ennek a mennyiségnek a piacát egyelőre nem teljes mértékben követi a világban érzékelhető import terminál beruházási hajlandóság. A kivitelezés gyorsfilmje ide kattintva megtekinthető.

Magyarország számára a legközelebbi elérhető terminál a Krk-szigeti volna, amennyiben megvalósul. Elvben jó lehetőséget kínál mind az épülő amerikai, mind pedig az izraeli LNG kapacitások fogadására, de természetesen bármely más afrikai, vagy akár a várhatóan fokozatosan jóval olcsóbbá váló quatari LNG szállítmányok fogadására.

Forrás: mgkke.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....