Continental

Az európai eCall szabványosítja a járművek kapcsolódását

2018.05.10.

Több mint 20 évvel azután, hogy az első fejlett telematikai rendszerrel felszerelt autók legördültek a gyártósorról, a kapcsolódás 2018 áprilisától alapfelszereltség lesz minden új típus jóváhagyása esetében Európában. Ezentúl minden olyan új autóba -ami 2018 áprilisa után kap típus jóváhagyást az Európai Unióban- kötelező lesz beépíteni az eCall automata vészhívó rendszert, függetlenül a gyártótól, a modelltől és az árkategóriától. 

A Continental technológiai vállalat 1996 óta fejleszt telematikai egységeket, és örömmel fogadta az Európai Unió döntését az eCall-lal kapcsolatban. „Az eCall számunkra azt jelenti, hogy egy óriási lépéssel közelebb kerülhetünk a Vision Zerohoz – egy halálos balesetek és sérülések nélküli mobilitás jövőképhez –, hiszen baleset esetén a segítség automatikusan útnak indul. Ha a telematikai egységet más célra is használjuk, például valós idejű információszerzésre a közlekedés áramlásáról vagy a lehetséges veszélyhelyzetekről, a balesetek aktívan elkerülhtjük, és a feltorlódás mértéke is csökkenhet” – mondta el Johann Hiebl, a Continental Info-szórakoztatás & Kapcsolódás üzletágának vezetője.

Gyorsabb reakcióidő és kevesebb közúti haláleset

Az eCallnak köszönhetően a járműveket olyan fedélzeti vészhívó rendszerrel szerelik fel, amely automatikus vészjelzést küld a legközelebbi, megfelelő felszereltséggel rendelkező közbiztonsági egységnek, megjelölve a jármű pontos helyzetét. A rendszer az európai standard vészhívó számot, a 112-t használja. Az Európai Bizottság úgy véli, hogy ezzel a reakcióidő városi környezetben akár 40 százalékkal csökkenhet, és akár 50 százalékkal vidéken.

Statisztikailag a gyorsabb reakcióidő azt jelenti, hogy a sérültek hamarabb jutnak segítséghez, így a komolyabb baj megelőzhetővé válik. Az Európai Bizottság szerint az eCall bevezetésével évente akár tíz százalékkal csökkenhet a halálesetek száma az EU-ban.

Az automata eCall rendszert a légzsák vezérlőegységének jelzése aktiválja, de manuálisan is indítható vészhívás, például ha a sofőr súlyos balesetet lát. Az európai szabvány értelmében egy minimális adatmennyiségnek el kell jutnia az adott közbiztonsági egység részére. Ez az adat 140 byte hosszú, és az adott vészhelyzettől függően az információk közül olyan releváns adatokat tartalmaz, mint a vészhívás ideje, az autó típusa és helyszíne, a meghajtás típusa, az utasok száma, a haladás iránya, az aktiválás módja és egyéb részletek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....