útépítés

Az M76-os egy újabb eleme került a helyére

2019.06.04.

Megkezdődött a leendő M76-os gyorsforgalmi út balatonszentgyörgyi csomópontjában kialakítandó 365 méteres híd gerendáinak beemelése, a hídszerkezet a nyár végére készülhet el – írta az MTI.

Vigh László, Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője a helyszínen kedden tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy mintegy 170 milliárd forintos beruházással épül az a 40 kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út, ami Zalaegerszeget és az M7-es autópályát köti össze. A leendő út a Modern városok program keretében, a már félkész zalaegerszegi járműipari tesztpályához kiegészítő tesztkörnyezetként is csatlakozva épül.

Fotó: Varga György/MTI

Az M76-os itteni szakasza az M7-es holládi lehajtójától 5,6 kilométer hosszú, amihez eddig egymillió tonna földet és félmillió tonna követ mozgattak meg. A tavaly kezdődött munkálatok egyik legkomplexebb eleme a két közutat, vasúti síneket és a Zala folyót is átívelő híd, amelynek leghosszabb gerendái több mint 44 méteresek és 56 tonna súlyúak - ismertette a képviselő.

Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. szóvivője hozzátette: a majdani csomópont "fél lóhere" alakot formáz és elsősorban Balatonszentgyörgy megközelítését teszi lehetővé. A hídszerkezethez szükséges 229 betongerendát vasúton szállították a helyszínre, ahol 400 tonnás daruval emelik be azokat a helyükre.

A szóvivő elmondta azt is, hogy az M76-os első ütemének építése az időjárási körülmények ellenére is ütemterv szerint halad, a nyomvonal töltésének építése zajlik most. A tervek szerint ez a szakasz 2020 nyarára készülhet el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....