KRESZ

Az új KRESZ-ben kiemelt figyelmet kapnak a fogyatékossággal élők

2026.02.15.

A fogyatékossággal élőket képviselő szervezetekkel folytatódott pénteken az új KRESZ-szabályok egyeztetése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a fogyatékosságügyi egyeztetés mintegy 30 résztvevőjét Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára köszöntötte, aki elmondta, az új KRESZ tervezetének megjelenésekor az Országos Fogyatékosságügyi Tanács bevonásával összegyűjtötték az észrevételeket, amelyek segítik a fogyatékossággal élők közlekedését. Kiemelte, fontosnak tartja, hogy egy olyan, a mindennapi életet meghatározó szabályrendszerben, mint a KRESZ, hangsúlyosan jelenjenek meg a fogyatékosságügyi szempontok. Felhívta a figyelmet, hogy a fogyatékosságügyi államtitkárság a jövőben is várja a KRESZ-tervezettel kapcsolatos észrevételeket, amelyeket folyamatosan képviselni fog a további egyeztetések során.

Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, az új KRESZ két legfontosabb, alapelvként is meghatározott célja a közlekedésbiztonság növelése és a gyengébb közlekedők védelme. Kiemelten kezeli a tervezet a fokozott figyelmet igénylő közlekedőket, ők azok, akik életkorukból vagy egészségi állapotuk, fogyatékosságuk miatt valamilyen hátránnyal vesznek részt a közlekedésben. Rájuk nemcsak fokozottan kell figyelnie a többi közlekedőnek, de olyan szabályokat kell teremteni számukra a KRESZ-ben, ami a lehető leginkább segíti őket. Ezért is fontos, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter az új KRESZ tervezetét még a jogalkotás normál eljárása előtt hozzáférhetővé tette mindenki számára, így a jogalkotók elé már egy olyan szabályozás kerülhet, ami a legfontosabb társadalmi szervezetek érdekeit is a számukra legmegfelelőbb módon képviseli - foglalta össze Kerékgyártó János a közlemény szerint.

Az egyeztetésen elhangzott, fontos a járdahasználat szabályainak felülvizsgálata, az akadálymentes fel- és lehajtás és a megfelelő haladási tér biztosítása, a tájékozódást segítő lehetőségek kialakítása. Nagyobb mértékben volna szükség a parkolóhelyek akadálymentesítésére, több akadálymentes, elektromos járművek töltésére szolgáló hely kialakítására, valamint a magántulajdonban lévő parklóházak, bevásárló központok parkolási szabályainak egységesítésére, az ingyenességük és a könnyű hozzáférhetőségük biztosítására - tették hozzá.

Az egyeztetésen részt vett a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Civil út Alapítvány, az Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Siketvakok Országos Egyesülete, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, az Afázia Egyesület képviselője - ismertette az ÉKM.

Az új KRESZ véleményezésére szolgáló workshop-sorozat folytatódik, a következő alkalomra a gépjárművezetők képviselőivel kerül sor. Az Építési és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az új KRESZ minden közlekedési mód számára a lehető legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtse meg - áll a közleményben.

Az egyeztetésen elhangzott, fontos a járdahasználat szabályainak felülvizsgálata, az akadálymentes fel és lehajtás és a megfelelő haladási tér biztosítása, a tájékozódást segítő lehetőségek kialakítása. Nagyobb mértékben volna szükség a parkolóhelyek akadálymentesítésére, több akadálymentes, elektromos járművek töltésére szolgáló hely kialakítására, valamint a magántulajdonban lévő parklóházak, bevásárló központok parkolási szabályainak egységesítésére, az ingyenességük és a könnyű hozzáférhetőségük biztosítására.

Az egyeztetésen részt vett a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Civil út Alapítvány, az Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Siketvakok Országos Egyesülete, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, az Afázia Egyesület képviselője.

Az új KRESZ véleményezésére szolgáló workshop-sorozat folytatódik, a következő alkalomra a gépjárművezetők képviselőivel kerül sor. Az Építési és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az új KRESZ minden közlekedési mód számára a lehető legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtse meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....