rendőrség

Az utak legarcátlanabb autósai, itt a legfrissebb Pofátlan(tan)ítás

2023.05.17.

Piros lámpánál átsétáló körözött férfi és vezető nélkül vontatott roncs is akadt fent a fővárosi rendőrök közlekedésrendészeti akciójában.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi munkatársai, a kerületi közterület felügyelet és a polgárőrség bevonásával május 9. és 15. között ellenőrizték a közlekedés résztvevőit rendőrségi jelleg nélküli gépkocsiból.

A képre kattintva megnézheti a videós összefoglalót.

Az ellenőrzés során elfogtak két szabálysértések miatt körözött férfit, egyikük ellen – aki a jelzőlámpa tilos jelzésénél sétált át az úttesten – három körözés volt érvényben. Megtaláltak egy körözött járművet, és lekapcsoltak egy körforgalomban veszélyesen driftelő kocsit. Előállítottak tizennégy személyt, többek között ittas, illetve bódult járművezetés, eltiltás hatálya alatti vezetés, engedély nélküli vezetés, garázdaság és egyedi azonosítójellel visszaélés miatt.

A hétnapos ellenőrzés során tizenkét esetben tilos jelzésen áthaladás miatt, biztonsági öv használatának elmulasztása miatt tizenhétszer, egy alkalommal pedig a vasúti tilos jelzés figyelmen kívül hagyása miatt szabtak ki közigazgatási bírságot.

Még a sokat tapasztalt rendőröket is megdöbbentette az a látvány, amint egy furgonos egy kiégett, vezető nélküli, irányíthatatlan autót vontatott. A kisteherautó vezetőjével szemben szabályértési eljárást kezdeményeztek.

Ezen kívül a rendőrök további huszonnyolc szabálysértési feljelentést tettek, helyszíni bírságot pedig összesen harminchét esetben szabtak ki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....