vasúti menetrend

Az utazók is véleményezhetik a vasúti menetrendet

2021.10.24.

"Idén júliusban először biztosítottunk lehetőséget a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezésére. Bár az egyeztetés még csak tesztüzemben zajlott le, a nagy számban beérkezett érdemi észrevételek arra köteleznek bennünket, hogy több fejlesztést már a decemberi menetrendváltástól megvalósítsunk" - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap.

Az államtitkár a tárca MTI-nek küldött közleményében hozzátette: a tiszta és energiahatékony vasút versenyképességének megerősítéséhez a folyamatos pálya- és járműkorszerűsítések mellett az is kell, hogy a járatok az utasok igényeihez igazodó gyakorisággal közlekedjenek.

A járási szintű menetrendi egyeztetések a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével, az önkormányzatok, térségi nagyfoglalkoztatók, közintézmények képviselőinek bevonásával zajlanak. A digitális eszközök lehetővé teszik az utazóközönség közvetlen megkérdezését is. 2021 júliusában a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján kialakított felületen kísérleti jelleggel elindult a menetrendi tervezetek szélesebb körű, online véleményeztetése - ismertetik a közleményben.

"A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, több mint háromezer észrevétel, többnyire érdemi, előremutató javaslatok, módosítási ötletek érkeztek be. A kormánynak fontos az emberek véleménye, ezért úgy döntöttünk, nem várjuk be a jövő nyárra tervezett éles egyeztetést. Számos kínálatbővítést már december közepétől meglépünk annak érdekében, hogy a vasúti szolgáltatások minél előbb még jobban illeszkedjenek a közlekedők elvárásaihoz" - értékelt Schanda Tamás.

Az államtitkár a változások közül kiemelte, hogy minden Budapest elővárosi vasútvonalon feloldják a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat. Az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok így az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást biztosítanak. A menetrendváltástól  a most még csak munkanapokon közlekedő S12-es vonatok a hétvégén is járnak. Budapest-Déli és Tatabánya között ezzel félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is. Jelentősen sűrített menetrendet vezetnek be Esztergom és Süttő között. Munkanapokon a reggeli csúcsidőben óránként, a délutáni csúcsidőben pedig 60-90 percenként közlekednek vonatok.

A Győrt Kaposvárral és Péccsel összekapcsoló Helikon Interrégió vonatok sokak kérésére megállnak majd Balatonfenyves alsón és Várdán. Jelentősen javul Érd, Százhalombatta, Pusztaszabolcs és Dunaújváros vasúti kapcsolata a fővárossal, új gyorsított személyvonatok állnak be, egyes járatok útvonala meghosszabbodik. Több járat indul a Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár, a Dombóvár-Komló és a Budapest-Hatvan vonalon. Bővülnek az InterCity kapcsolatok a főváros és Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza között. Az egyeztetés eredményeit összegző tájékoztatás a KTI honlapján - https://www.kti.hu/menetrend-tervezet/ - olvasható, a végleges menetrendeket a szolgáltatók teszik majd közzé.

A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő nyáron tehetik meg észrevételeiket, javaslataikat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A részvételi lehetőség hozzájárul az utasok elégedettségének növeléséhez, a szolgáltatási színvonal javításához. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd - olvasható az ITM közleményében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....