üzemanyagár

Az üzemanyagárak emelkedése növelte az inflációt

2020.01.19.

Az üzemanyagárak emelkedése növelte döntően az átlagos fogyasztói árakat decemberben – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1-en.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

Az infláció novemberről decemberre történő, az üzemanyagárak emelkedése okozta növekedését az MNB legutóbbi előrejelzésében már valószínűsítette” – emlékeztetett, megjegyezve, hogy a prognózis szerint az infláció rövidtávú emelkedését értékének fokozatosan, három százalékra való visszatérése követi majd.

Az infláció egész évben érdemi változékonyságot mutatott, tavasszal emelkedett, nyáron mérséklődött, de mindezekért legtöbbször az üzemanyagárak változása felelt – mutatott rá Várhegyi Judit.

A műsorban elhangzott, hogy az infláció decemberi négy százalékos növekedése - az üzemanyagárak növekedése mellett - a dohányáruk és a szeszesitalok árának növekedésével is magyarázható.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.02.18
Valentin Dubinin Oroszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.02.18
Összesen 833 alkalommal állapítottak meg jogsértést a rendőrök a buszok és teherautók egyhetes....
2020.02.18
Az autógyártói kereslet növekedése miatt február közepén már csaknem 12 ezer dollárba került egy....
2020.02.18
A martorelli SEAT üzem jól halad azon célkitűzése felé, hogy fenntarthatóbb, digitalizáltabb és....
2020.02.18
A világ és Magyarország autóipara, a nemzetközi és hazai autósport egyre többször, egyre aktívabb..
2020.02.18
Kettős AUTOBEST-siker az Opelnek: a tegnapi díjátadón, Mainzban, Michael Lohscheller elnök-....
2020.02.18
– Saját termelési helyszínein is intenzíven halad az Audi teljes egészében szén-dioxid-semleges....
2020.02.18
A Toyota C-HR azon kevés szubkompakt szabadidőjárművek egyike, amelyek összkerékhajtással is....
2020.02.18
A Volkswagen a Genfi Nemzetközi Autószalon március 5-15 közötti közönség-napjain ünnepli a Golf GTD....
2020.02.18
ŠKODA ENYAQ: ez a ŠKODA első tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-modelljének neve, amely már a....