Miért marcona terepjáróval viszi anyukájuk oviba csemetéit, mikor e célra bőven megfelelne egy kiskocsi is? Több oka lehet, például mutatni kell, hogy tehetős a család, ne nézzék már csórónak őket a lakóparkban. A családfő netán forgalmi akadálynak tekint minden más közlekedőt, élvezi, ha az előtte haladó sofőr reflexszerűen, riadtan húzódik félre, amint tükrét kitölti a menő pickup hatalmas hűtőmaszkja. Az asszony pedig nem bízik mások udvariasságában, előzékenységében, sávváltáskor örül, ha ijedten beengedik, hiszen a többiek fölé tornyosuló batárjával akár át is gázolhatna a másik járművön.

Persze nemcsak terepjárókról, szerepjárókról van szó, hasonló hatású lehet egy felsőkategóriájú prémiumautó is, különösen, ha csillagos, négykarikás vagy propelleres embléma virít az elején. Érvényesül az egyén szabadságát a közösség érdeke elé helyező korszellem, az óvilágból fennmaradt „Félre paraszt, jön az úr!” attitűd. Persze nem akarok általánosítani, bárkit megbántani, nagyon sok kedves gesztust kaptam már általában félelmesnek tartott járművek vezetőjétől – a bevezető gondolatok korántsem mindenkire érvényesek, de azért valós jelenségről van szó.

Jócskán rájátszanak minderre az autógyártók, hiszen a tulajdonost fényező, mások fölé emelő kocsikat kínálnak, és reklámozásukkal is a rossz emberi tulajdonságokat erősítik: valósítsd meg önmagadat, döntsd le a határokat! Eleve tudják, hogy pickup-, SUV- és prémiumautó-típusaik valós képességeit, teljesítményét sohasem használják majd ki teljes mértékben, merő pazarlás, a fenntarthatóság koporsójába vert szög, az egész hiúság vására.

Fogadjuk be most ilyen szempontból járműveink kisugárzását. Egy „városi terepjáró” (már maga az elnevezés is értelmetlen) körülbelül annyira áramvonalas, mint egy mobilvécé, a beléje épített rengeteg acél, többnyire fölöslegesen, költség árán cipelt ballaszt. Könnyűfém-felnije olyan, mint egy báli cipő, bakancstalppal. Mégis veszik, nemcsak mezőgazdák, erdészek, munkajárműként használók, hanem egyszerű járóautónak is, mert az ilyesmi hat a népekre. Hasonló a hatása, mint egy mogorva arcnak, szúrós pillantásnak. Felmerül a kérdés, miért is ne lehetne barátságosan nézni? Mert tartunk tőle, hogy baleknak néznek, aki mosolyogva jár az utcán, ráakaszkodnak erőszakos kéregetők. Mindenki szeretne erőt, elutasítást sugározni. Szememben ez társadalmi betegségtünet.

Annál jobban örülök egy-egy barátságos kisugárzású autótípus megjelenésének. Éppen ilyen a düsseldorfi Caravan Salon lakóautó-kiállításon bemutatott Citroën Type Holidays. A „hullámbádog” modell a híres Type H furgon, illetve kisteherautó előtt tiszteleg. Ezt a jellegzetes járművet 34 évig gyártották (1947-től 1981-ig). Stílusa az ipari design példája, külső karosszériaelemeinek hullámos acéllemeze sokkal szilárdabb, merevebb a sík lemeznél, nem olyan könnyen rezonál, tehát súlyt takarít meg. Anno korát megelőzően modern volt fronthajtása. Melyik márka vállalt fel egy ilyen „antiszépséget”? Természetesen a Citroën, a 2CV „Kacsa” és a Méhari, illetve az elsőkerék-hajtású Traction Avant „Gengszterautó” alkotója! Mennyire jó, hogy ők még a Stellantis-időkben is mernek, tudnak önállóan gondolkozni és cselekedni!

Társuk e szemléletben az olasz karosszériaépítő cég, a Caselani, amely a Citroën hűséges partnereként már több neo-retro változatot készített a nyílfogaskerék-emblémájú márka modelljeihez. Nagyon nívós, luxusszintű felszerelésére a világ egyik vezető specialistáját, a szlovén Bravia Mobilt kérték fel. Persze nem hiányzik a felemelhető tető, a konyhasarok, a lehajtható asztal, a hátrafelé fordítható két első ülés és a Webasto állóhelyi fűtőrendszer. A lakóautó magassága nem éri el a két métert, befér városi és tengerparti parkolóházakba, és egész évben naponta használható.

Visszatérve alapgondolatunkhoz: a Citroën Holidays egy barátságos, vidám kisugárzású autó, aki meglátja, nem tart semmi rossztól, agressziótól, netán el is mosolyodik hatására. Ennek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, mert a gépkocsik, amellett, hogy mobilizálnak minket, a városkép és utak hangulatának meghatározó elemei. Ha csupa katonai jármű közlekedne, háborúban éreznénk magunkat, szoronganánk. Egy kissé mókás, múltidéző kocsi a régebbi békeidőt juttatja eszünkbe, amikor nem volt háború szomszédunkban, és nem volt olyan végletesen megosztott a társadalom, mint mostanában, Amerikában, Nyugat-Európában és hazánkban is. Egy-egy eredeti Mini, túlélő Trabant, és a Citroën új lakóautója, a béke követe, megnyugtató színfolt, mert aki kempingezni indul, bízik biztonságában.

Örülnék, ha minél több autógyártó hozna ki barátságos arcú kocsikat, amelyek tulajdonosukból és a többiekből is, legjobb jellemvonásaikat hozzák ki. Vegyük le arcunk elől a színházi szomorú álarcot, tegyük fel helyette a mosolygósat, hátha igazi arcunkká, természetünkké válik!