ittas vezetés

Bátorságpróbák: megrángatták a rendőrök bajszát, pórul jártak

2022.06.15.

Egyiket pár óra alatt kétszer kapták el a ittas járművezetés miatt, a másik leadta a jogosítványt a rendőrségen, majd azonnal a volán mögé ült.

Idézés miatt kellett megjelennie a Debreceni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán egy helyi férfinak 2022. június 14-én. Közlekedési előéleti pontjai gyűltek össze, azonban az után képzést nem végezte el, ezért a rendőrök elvették a vezetői engedélyét.

A rendőrség épületét így már jogosítvány nélkül hagyta el, mégis a beült az autójába és elindult azzal. Messzire nem jutott, a körzeti megbízottak hamar megállították, majd előállították a rendőrkapitányságra. A szabálysértési előadók engedély nélküli vezetés miatt meghallgatták és őrizetbe vették a 44 éves férfit.

Június 14-én este Kisbéren, a Széchényi utcában megállítottak egy személygépkocsival közlekedő férfit. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, így a helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra. A mérési eredmény alapján a járművezető ellen büntetőeljárás indult, vezetői engedélyét a rendőrök elvették.

Az ittas személy szabadon bocsátását követően pár óra elteltével ismét a kapitányságon találta magát. A férfi újra volán mögé ült, az egyenruhások pedig ismét megállították és előállították mintavétel céljából. Tettével bűncselekményt követett el, és mivel korábban a jogosítványát a rendőrök elvették, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellene. Ezúttal a slusszkulcs a rendőrkapitányságon maradt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....