tömegközlekedés

Bécsben nagyon kevesen bliccelnek

2021.01.08.

Naponta több mint száz ellenőr dolgozik a bécsi tömegközlekedési eszközökön, jegy nélkül utazókra vadászva. A Wiener Linien hálózatain tavaly az ellenőrzött utasok csupán két százaléka nem tudott érvényes jegyet felmutatni – írja az orf.at



 

A bécsiek Európában az egyik legbecsületesebb városnak mondhatják magukat. A berlini utasok körülbelül három százaléka  bliccelt tavaly, Hamburgban vagy Frankfurtban öt százalék körüli, Párizsban ez az arány akár tíz százalékot is elérte - írja az osztrák honlap.

Ha érvényes jegy nélkül utazót találunk, akkor a legdrágább jegyet állítjuk ki - mondja a Wiener Linien ügyvezető igazgatója, Alexandra Reinagl. Akit jegy nélkül fognak meg, annak 105 eurós büntetésre kell számítania. Ha nem közvetlenül fizet, ez megnő  115 euróra.

A koronavírus tavaly március óta megváltoztatja a mobilitási magatartást.  A Wiener Linien is alkalmazkodott a megváltozott helyzethez, amikor a jegyellenőrzésről volt szó.  Az ellenőrzések során ügyeltek arra, hogy elegendő távolságot tartsanak fenn.

2020-ban összesen körülbelül 3,1 millió utast ellenőriztek.  2019-ben ez 4,9 millió volt.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..