Állatvédelem

Bécsi fiákerek: nem csak a nyár volt forró

2025.09.05.

Forróság, aszfalt és fiákerek – Bécsben nyáron újra fellángolt a vita: vajon való-e a kánikulába a lovas hintó? Most a főváros és a kormány közös tanulmányban jár utána, mennyit bírnak a patások a nyári hőségben – és télen a fagyban - írja a volksgruppen-orf.at.

A vizsgálatot a Bécsi Állatorvosi Egyetem végzi, a cél pedig az, hogy felmérjék a különböző időjárási és környezeti feltételek hatását az állatok egészségére.

Fotó: Facebook/Wiener Fiaker -Fa.Paul

A kutatásban 12 ló vesz részt, a hintókat pedig speciális mérőműszerekkel szerelik fel. A tervek szerint egy éven keresztül gyűjtenek adatokat a lovak jólétéről különböző időjárási körülmények között.

Minden utazás és istállóvizsgálat során egy állatorvos is jelen lesz. A lovak vér- verejték- és nyálmintáiból, valamint testhőmérsékletükből arra próbálnak következtetni, mennyire terheli meg a lovakat az időjárás. Ezenkívül dokumentálják az állatok viselkedését az utazás során, és GPS-sel rögzítik az útvonalat. Minderről az utasok is tudni fognak, hiszen a részt vevő kocsikat speciális felirattal jelölik meg.

A jelenlegi szabályozás szerint tilos a fiákerezés, ha 35 foknál melegebb van. Az állatvédő szervezetek régóta követelik, hogy a határt vigyék lejjebb. A tanulmány eredménye nyomán, ha szükséges, további intézkedésekkel lehet javítani a lovak életkörülményein.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....