baleset

Befékezett a BKV-busz előtt, közúti veszélyeztetéssel vádolják

2020.04.25.

Egy közlekedési szituációból adódó hirtelen felháborodás vezetett a balesethez Budapesten, az Erzsében hídon.

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 21-én 15 óra 18 perckor a BKV egyik baleseti helyszínelője tett bejelentést, hogy a 110-es autóbusz az Erzsébet hídon, Buda felé haladva egy BMW személyautóval összeütközött, mert az a busz elé vágott és az autó sofőrje a helyszínt elhagyta.

A rendőrök szemlét tartottak és meghallgatták a buszvezetőt is, aki elmondta, hogy egy sávváltást követően a személyautó a buszt megelőzte, majd előtte kétszer is hirtelen lefékezett, de a második alkalommal az ütközést már nem tudta elkerülni, így az autónak ütközött. A balesetet követően mindketten megálltak, szóváltás is kialakult köztük, majd a férfi az autóval személyi adatainak megadása nélkül elhajtott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedési rendőrei a balesetet okozó férfit azonosították és lakcímén, illetve tartózkodási helyén is keresni kezdték, aki ennek hatására a rendőrségre önként bement.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályán O. Tibort közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.​​

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....