Mini Cooper

Beindult az új MINI Cooper sorozatgyártása Oxfordban

2024.03.13.

A MINI oxfordi üzemében megkezdődött a MINI Cooper új, ötödik generációjának sorozatgyártása. Az ünnepségen Stefanie Wurst, a MINI márka vezetője is tiszteletét tette, a sorozatgyártásban készült első háromajtós modellt pedig a MINI John Cooper Works márkát ihlető legenda, John Cooper unokája, Charlie Cooper vezette le a gyártósorról.

„E mérföldkő újabb bizonyítékul szolgál a gyökereink és hagyományaink melletti elköteleződésünkre, miközben a vezetés dinamikus jövője felé vezető utat is mutatja” – mondta az eseményen Stefanie Wurst. „Az oxfordi gyár a MINI márka otthona, ahol az új fejezet kezdetén ma a járműépítési szaktudás és a vezetés izgalma melletti elköteleződésünket is megújítjuk” – tette hozzá a MINI márka vezetője.

Dr. Markus Grüneisl, a MINI oxfordi és swindoni gyárainak igazgatója így fogalmazott: „Nagy örömmel köszöntjük az új MINI Cooper modellt oxfordi és swindoni gyártósorainkon. Az új MINI Cooper csapatunk és a nagy-britanniai gyártás számára egyaránt rendkívül fontos autó. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt az ikonikus, világszerte imádott modellt mi gyárthatjuk.”

Az új MINI Cooper sorozatgyártásából a BMW Group mindhárom nagy-britanniai létesítménye kiveszi a részét: a nóvum karosszériaelemeinek préselése és meghatározott részegységeinek összeszerelése a swindoni üzemben történik, míg a legkorszerűbb, rendkívül hatékony három- és négyhengeres benzinmotorok a BMW Group Hams Hall-i gyárában készülnek.

Ezen alkatrészek végül Oxfordban futnak össze, ahol a karosszériaváz gyártása, a karosszéria fényezése és a modellek teljes összeszerelése is történik.

Nagy-Britanniában az első modern MINI 2001-es debütálása óta már összesen több mint 4,4 millió darab MINI látott napvilágot – köztük 2019 és 2023 között 150 000 darab tisztán elektromos meghajtású modellel.

Kimagasló rugalmasságának, versenyképességének és szakértelmének köszönhetően a MINI oxfordi üzeme fontos szerepet játszik a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatában. A létesítmény jelenleg két új tisztán elektromos meghajtású MINI modell 2026-ban induló sorozatgyártását készíti elő. A BMW Group addigra már összesen több mint 3 milliárd fontot fektet be Swindonban, Hams Hallban és Oxfordban működő gyáraiba.

A belsőégésű erőforrással szerelt, új MINI Cooper a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper és az új MINI Countryman után ünnepelte világpremierjét. A MINI Cooper C és a megnövelt teljesítményű MINI Cooper S párosával a háromajtós modell új nemzedéke a brit prémiummárka hagyományos értékeit innovatív, jövőbe mutató technológiával ruházza fel.

Az újdonság formanyelve letisztult felületekkel, rövid túlnyúlásokkal, hosszú tengelytávolsággal és rövid motorháztetővel kelti életre a MINI jellegzetes karosszériaarányait. A minimalista utastér mindössze három elemre összpontosít: a forradalmi, kör alakú OLED kijelzőre, a Vescin kormánykerékre és az újratervezett kapcsolósorra.

Az új MINI Cooper első példányai már 2024 tavaszán megérkeznek tulajdonosaikhoz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..