Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt

Bejött az új stratégia a NÚSZ-nak

2020.09.15.

Egy éve nyitotta meg Budapest belvárosi kirendeltségét az útdíjfizetési szolgáltató.

Egyre nagyobb igény mutatkozik a városon belüli ügyintézési lehetőségre: közel négyezren fordultak meg a nyitás óta eltelt egy év alatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. új, Budapest belvárosi kirendeltségén, ahol rövid idő elteltével meg kellett duplázni az ügyfélkiszolgálási kapacitást. De Székesfehérváron is nőtt az ügyfélforgalom – ott egy éve költözött az ügyfélszolgálat a városba az M7-es autópálya pihenőjéből.

Bár a díjköteles utak főként a településeken kívül haladnak, egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy az útdíjfizetéssel kapcsolatos ügyeket városon belül tudják intézni az ügyfelek. Ehhez az elváráshoz igazodva döntött úgy tavaly a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vezetése, hogy nemcsak autóval, hanem tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy akár gyalogosan is jól megközelíthető helyszínekre viszi ügyfélszolgálatait. E stratégia jegyében nyitotta meg 19. kirendeltségét 2019. szeptemberében a NÚSZ Zrt. Budapest belvárosában, a Rumbach Sebestyén utca 19-21. szám alatt.

„A nyitás óta eltelt egy évben közel négyezren fordultak meg a NÚSZ legújabb ügyfélszolgálatán” – mondta Bartal Tamás, a társaság vezérigazgatója. A legtöbben – mintegy kétezren – főként az e-matricához kapcsolódó szolgáltatások miatt keresték fel a Rumbach Centerben található ügyfélpultot, melyből rövid időn belül még egyet ki kellett alakítani a folyamatosan növekvő ügyfélforgalom miatt. A NÚSZ 19 kirendeltsége közül egyébként a nyolcadik legforgalmasabb ügyfélszolgálata lett a belvárosi iroda.

A főváros jelentőségét mutatja, hogy a NÚSZ minden évben a Pest megyei e-matricából értékesíti a legtöbbet: az év első nyolc hónapjában közel 1,1 millió darab fogyott ebből a típusból. Az ötezer forintba kerülő Pest megyei matrica révén ugyanis több mint 3 millió ember 300 kilométernyi gyorsforgalmi utat tud használni Budapesten és az agglomerációban 13 hónapon keresztül.

A vidéki ügyfélszolgálatok közül továbbra is az egyik legnépszerűbb a székesfehérvári, amely szintén egy éve nyitotta meg kapuit a megyeszékhelyen. Korábban az M7-es autópálya 59-es kilométerszelvényénél található pihenőben működött, s a magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálás, valamint a zavartalan és kiegyensúlyozott működés hosszú távú biztosítása érdekében költözött a városba. „Ügyfeleink döntő többsége ugyanis a városból autózott ki ügyintézésre az autópálya melletti irodába. A növekvő forgalom azt mutatja: ügyfeleink örülnek annak, hogy a NÚSZ beköltözött városba” – tette hozzá Bartal Tamás.

Az éves megyei e-matricák értékesítését tekintve Fejér megye az előkelő második helyen áll az országos rangsorban. Idén az első nyolc hónapban több mint 220 ezer darab Fejér megyei matricát vásároltak az autósok. A legkelendőbb továbbra is a Pest és Fejér megyei matricakombináció, ilyet eddig 199 ezer rendszámra váltottak. Kizárólag Fejér megyére érvényes matricát 16 ezer rendszámra vettek a közlekedők.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Mára az SUV-k adják a Lexus palettájának gerincét. A japán márka mostanáig nagyjából nyolcmillió....
2026.04.29
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és....
2026.04.29
Sokkal inkább a japán piacos V37 utódjáról lehet szó, mint a sokak által várt R36-ról. ..
2026.04.29
A Renault és a Roland-Garros hosszú távú partnersége idén egy újabb izgalmas mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..