határátkelő

Beleragadtak a trükközésbe a románok a magyar határon - fotó

2020.10.10.

A lezárt határátkelőt megkerülve, a vízelvezető árkon keresztül próbált Szlovéniába átjutni, de a felázott talajon elakadt román utasaival egy svéd rendszámú autó  Zala megyében - közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A lenti rendőrök a Bödeházánál lévő, a járványügyi intézkedések miatt ideiglenesen betonelemekkel lezárt határátlépési pontnál megsüllyedve találtak rá a svéd rendszámú személyautóra, amelyben öt román állampolgár, köztük három gyerek foglalt helyet.

A jármű utasai – a közúti jelzőtáblák tiltása ellenére – a határátlépési ponthoz érve meg akarták kerülni a betonból készült fizikai akadályokat, hogy átjussanak Szlovéniába.

A köves útról letérve a vízelvezető árkon keresztül próbáltak átjutni, úgy, hogy a közúti jelzőtáblák talpait az árokba fektették, majd miután a felázott talajon elakadtak, a jelzőtáblát is a kerekek alá helyezték, de így sem tudtak kijutni a kocsival.

A rendőrök a szabálysértésnek számító tiltott határátlépés kísérlete miatt indítottak eljárást, a járműben utazó nőt pedig közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították, mert a közúti jelzéseket ő távolította el a határátlépési pontnál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....
2026.01.16
Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa....
2026.01.16
Az Audi Revolut F1 Team sikeresen indította be a 2026-os szezonra szánt versenyautót – ez fontos....
2026.01.16
2025 vízválasztó év volt az Arrabona Racing Team számára: kategóriát váltottak és elkészítették....