F1

Belga Nagydíj - Verstappen nyerte a sprintfutamot

2023.07.29.

Max Verstappen, a Red Bull címvédő és kétszeres világbajnok pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombaton rendezett sprintfutamát.

A holland versenyző mögött a McLaren ausztrál újonca, Oscar Piastri ért célba másodikként, míg a harmadik helyen meglepetésre a francia Pierre Gasly (Alpine) zárt.

A rajt előtt percekkel a pálya nagy részén elkezdett esni az eső, így elhalasztották a startot előbb 12, majd újabb 20 perccel, s a mezőny végül 17.35 órakor, vizes pályára alkalmas abroncsokon indult el a felvezető körre a biztonsági autó mögött. A safety car négy körön át maradt bent, a pilóták pedig álló helyett gurulórajttal kezdték meg a 11 körösre rövidített versenyt.

Az elindulást követően a mezőny fele azonnal a boxba hajtott átmeneti esőgumikért, és ők jártak jól, ugyanis az jobban tapadt a folyamatosan száradó pályán. A kerékcserék után Piastri állt az élre, mögötte Verstappen és Gasly száguldott, a pontszerző helyeken pedig Carlos Pérez (Red Bull) és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) mellett a két Ferrari és Piastri csapattársa, Lando Norris haladt.

A harmadik körben a 42. születésnapját épp szombaton ünneplő, kétszeres világbajnok Fernando Alonso (Aston Martin) hibázott, ráment a vizes kerékvetőre és a kavicságyban landolt, így újra bejött a biztonsági autó. Amikor másodszor is nekiindultak a pilóták a versenynek, Verstappen szinte azonnal megelőzte Piastrit, hátrébb pedig Hamilton és Pérez ért össze. Utóbbi autóján megsérült az oldaldoboz, így a brit, majd szinte az egész mezőny megelőzte, mielőtt feladta a futamot.

Az élen Verstappen előnye folyamatosan nőtt, az ütközésért öt másodperces időbüntetést kapó Hamilton pedig hiába üldözte Gaslyt a dobogó harmadik fokáért zajló csatában. A brit pilóta, bár negyedikként intették le, végül csak hetedik lett.

A spái verseny az idei naptár harmadik sprintfutamos hétvégéje, de a lebonyolítás az év elején a csapatokkal történt egyeztetést követően módosult. Az új rendszerben szombaton délelőtt külön időmérő edzést tartanak, amely a délutáni rövid viadal rajtsorrendjét határozza meg. A sprintfutamon az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 pontot.

A 44 körös Belga Nagydíjat vasárnap 15 órától rendezik, azon Charles Leclerc (Ferrari) rajtol majd a pole pozícióból.



    Végeredmény, Belga Nagydíj, sprintfutam (15 kör, 105,060 km, a pontszerzők):

 

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 24:58.433 perc

2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 6.667 másodperc hátrány

3. Pierre Gasly (francia, Alpine) 10.733 mp h.

4. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 12.648 mp h.

5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 15.016 mp h.

6. Lando Norris (brit, McLaren) 16.052 mp h.

7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 16.757 mp h.

8. George Russell (brit, Mercedes) 16.822 mp h.

MTI

Nyitókép: MTI archív

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....