MAN

Bemutatjuk: MAN-TG Euro VI

2013.10.20.

Nincs már sok idő az év végéig, amikor is újonnan csak Euro6-os tehergépjárműveket lehet majd forgalomba helyezni. Gőzerővel készülnek az átállásra a járműgyártók, ez már a tavalyi, hannoveri IAA kiállításon is látszott.

Kép és szöveg Alföldy Miklós

Április elején az MAN látta elérkezettnek az időt arra, hogy tesztvezetéssel is egybekötött bemutatón ismertesse meg a világgal az új Euro6-os TG sorozatot. A Münchenben tartott kétnapos sajtórendezvény központjában valóban a járművek kipróbálása, az első személyes benyomások megszerzése állt. A TG sorozat összes típusát, a legnagyobb TGX-től kezdve, a TGS, TGM és a legkisebb, 7 tonnás TGL járművek számtalan variációban és különböző felépítményekkel álltak rendelkezésre, ami összesen 60 Euro6-os járművet jelentett.

 TGX-ek a tesztút előtt

Természetes, hogy a legnagyobb érdeklődés az országúti tesztvezetésre a TGX iránt volt, így elsőként magam is ezt a járművet próbáltam ki. Egy 70 kilométeres, vegyesen autópálya és országúti szakaszokból álló körön szerezhettük meg az első élményeket az új járműről és benne az új motorról. Mind a vezetőfülke és a munkakörnyezet kialakítása, mind az új erőforrás kellemes meglepetést szerzett. Jól áttekinthető műszerek mögött ül a vezető, kényelmes, jól beállítható ülésben, a kezelőszervek is könnyen elérhetők és értelmezhetők. Itt nincs annyi lcd kijelző és színes kütyü, mint egyes konkurenseknél, de az MAN hirdeti is, ragaszkodik a jó bevált hagyományos megoldásokhoz. A 38 tonnára terhelt szerelvényt az új, 12,5 literes, soros hathengeres erőforrás, 12 fokozatú automatizált váltóval meglepően rugalmasan mozgatta, még a tesztkör erősebb emelkedőin is. Ez nem is csoda, hiszen ez a 480 lóerős motor már 980-as fordulatnál (!) leadja a legnagyobb, 2300 newtonméteres nyomatékot, ami jobb gyorsítást és kevesebb sebességváltást és vélhetően takarékos üzemeltetést eredményez. A szigorú környezetvédelmi előírásokat a common-rail rendszerű motorok használatával, EGR (kipufogogáz-visszavezetés) és SCR (kipufogógáz-utánkezelés) rendszer közös alkalmazásával és részecskeszűrő beépítésével éri el az MAN. A kipufogógáz utánkezelésére és szűrésére egy integrált kipufogó-dob gondoskodik, meglehetősen kompakt mérettel. A tesztkörön annak rövidsége miatt autentikus fogyasztást nem tudtunk mérni, de a fedélzeti számítógép adatai alapján úgy tűnik, takarékos motort épített az MAN. Reményeink szerint a közeljövőben lehetőség nyílik hosszabb úton is kipróbálni a TGX-et, amit az első jó benyomások után, valóban kíváncsian várunk.

Az új MAN Euro VI TGX vontatók

A bemutató persze nem csak a királykategóriáról szólt, meg kell említeni a kisebb járművekben megtalálható újdonságokat is, az új motorok mellett persze. Óriási előrelépést jelent az, hogy a kisebb TGL és TGM modellek is megkapták a nagytestvérek belső kialakítását, a műszerfalat és a középkonzolt. Ez persze csak formatervezés, azonban az komoly fegyvertény, hogy minden MAN TG modellben alapfelszerelés a menetstabilizátor és elérhetőek az új elektronikai fejlesztések, amelyek amellett, hogy segítik a gépkocsivezető dolgát, balesetmegelőzési szempontokból is fontosak. Így a legkisebb TGL modellekbe is rendelhető a követési távolság-tartó ACC tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, az emelkedőn való elindulást segítő berendezés, az Easystart és az MAN újonnan fejlesztett vészhelyzeti fék asszisztens rendszere is, amely ha kell meg is állítja a járművet, ha a gépkocsivezető az előzetes figyelmeztető hangjelzésre nem reagál. Természetesen az automatizált váltó is rendelhető minden típusba.

Az új MAN TGS Euro VI

Az MAN mindent egy lapra tett fel, hiszen az április közepén, szintén a bajor fővárosban tartott Bauma 2013 építőipari szakkiállításon előrukkoltak a szintén Euro6-os építőipari teherjárműveikkel is. Az MAN 75 éve gyárt összkerékhajtású járműveket, így minden bizonnyal az új, környezetbarát technológiát erre a speciális területre is zökkenőmentesen ültették át.

Jól átlátható, könnyen kezelhető belső kialakítás

Azt ma még nem lehet tudni, hogy az Euro6 versenyt ki nyeri meg a gyártók közül, de az bizonyos, hogy az MAN a megújított külsejű járműveivel a belbecs dolgában sem áll rosszul ebben az elképzelt versenyben.

(A cikk az AutóKözlekedés 2013 májusi számában jelent meg)

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....