Porsche 911 GT3

Bemutatkozik a Porsche 911 GT3 RS versenyautó

2018.06.22.

A Porsche elkészítette a 2019-es, GT3-as kategóriában induló magáncsapatoknak szánt versenyautóját. A 911 GT3 R az utcai 911 GT3 RS sportautóra épül.

Az együléses 911 GT3 R versenyautóhoz a GT3-as testvér karosszériáját vették alapul. Ez alumínium-acél és karbonszálas, hibrid összetevőkből épül fel. A tető, a motorház és az orr-rész, továbbá a szárnyak, az ajtók, az oldalsó és a hátsó fertály, a csomagtartó és a belső burkolat is könnyű, karbonszál-erősítéses polimerből készült (CFRP).

A hátsó traktus egy jelentősen módosított, 4,0 literes, hathengeres boxermotort rejt 540 lóerő körüli teljesítménnyel. A szívó- és kipufogószelepekhez változó vezérlés tartozik, a vezérműtengelyt ennek megfelelően alakították ki, emellett hat különálló fojtószelep kapcsolódik az erőforráshoz. A hajtóerőt hatfokozatú, szekvenciális váltó továbbítja, ez egy kuplungpedál nélküli egység elektromos aktuátorral.

A kerékjárati ívekhez az első légterelőkön keresztül érkezik a hűtő hatású menetszél. A motorháztetőt úgy szabdalták fel, hogy növekedjen a leszorító erő az első tengelyen, az 1900 mm széles hátsó szárnynak szintén ez a feladata. Az első tengelyen hatdugattyús, alumínium versenyféknyergek találhatók 390 mm átmérőjű, belső hűtésű, lyuggatott és barázdált acéltárcsákkal. Hátul 2*4 dugattyú és 370 mm átmérőjű tárcsák teljesítenek szolgálatot.

A módosított beltérben versenyülés és állítható pedálsor várja a pilótát. Az ajtók és a polikarbonát oldalablakok eltávolíthatók. Először jár légkondicionáló berendezés a 911 GT3 R-hez.

Forrás: 
www.springerprofessional.de

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..