Lada XRay

Bemutatkozott a Lada Xray szériaváltozata

2015.11.07.

A Lada kompakt szabadidő-autója Magyarországon is kapható lesz 2016-ban.

A tanulmányautó után a szériaérett változata is bemutatkozott a Lada Xray-nek, a gyártás december 15-én indul Togliattiban. Az értékesítés február 26-án kezdődik Oroszországban. A Vesta után ez a második új modell, amely már az új formanyelv szerint készült, a Renault-Nissan Szövetségtől származó B0 nevű padlólemezük is megegyezik.

A 2013-as és 2014-es Xray tanulmányokhoz képest keveset változott az autó formája, mindössze a hátsó lámpák formáján és a fényszórók belső rajzolatán változtattak, illetve kisebb kereket tettek fel. A legdrágább változatokban bőrkormány, USB és vonalkimenet, elektromos ablakok és tükrök, légkondicionáló, parkolóradarok és egyéb extrák fokozzák a kényelmet.

Az alapmotor egy 106 lóerős 1,6-os, de ez a blokk 114 lóerővel is rendelhető. A csúcsot a 123 lóerős 1,8 literes motor jelenti, amelyet a kézi mellet automatikus váltóval is lehet majd rendelni. A Lada arra számít, hogy az Xray legalább három csillagot szerez majd az EuroNCAP töréstesztjén 2016-ban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....