Genfi Autószalon

Bemutatkozott a Skoda szabadidő-autója

2016.02.21.

A Genfi Autószalonra készített VisionS konnektoros hibrid hajtásláncot kapott.

A VisionS nem csak a Skoda új szabadidő-autóját vetíti előre, hanem az új formanyelvét is, amelyet a cseh kubizmus és az üvegkristály-készítő iparág inspirált. Az éles, határozott vonalakkal megrajzolt karosszéria, a csíkszerű LED-es fényszórók, a függőleges lécekből álló hűtőmaszk, a hátsó diffúzor és a fölötte lévő LED-csík is a cseh formatervezők új irányzatát jelzi.

A VisionS-ben a VW Golf GTE-ből ismert konnektoros hibrid hajtást építették be, amely egy 1,4 literes, 156 lóerős turbómotorból és egy 55 lóerős villanymotorból áll, utóbbit a hatfokozatú DSG váltó házába építették be. Nagy különbség a Golfhoz képest, hogy a VisionS-ben a hátsó tengelynél is van egy villanymotor, amely 116 lóerős, a nyomatéka 270 Nm. Ez teljesen független az első hajtástól, vagyis az összkerékhajtás kardántengely nélkül valósul meg.

A VisionS 7,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebesség kereken 200 km/h. Tisztán elektromos üzemmódban 50 kilométert tud megtenni a cseh SUV, amihez az elektromos energiát a hátsó tengely fölött elhelyezett 12,4 kilowattórás lítium-ion akkumulátor biztosítja. Ha a benzinmotor is bekapcsolódik, a kombinált hatótáv elérheti az 1000 kilométert. Az európai ciklus szerint az átlagfogyasztás mindössze 1,9 liter/100 km.

A tanulmányautó 4,7 méter hosszú, 1,91 méter széles, és 1,68 méter magas, a tengelytávja 2,79 méter. Három üléssorban összesen hat ülőhelyet kínál a VisionS, de az ősszel, várhatóan Kodiak néven bemutatkozó szériaváltozatban már hét ülés lesz.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..