Smart

Bemutatkozott a Smart Fortwo nyitott változata

2015.08.29.

A kétüléses mini-kabrió elektromos mozgatású vászontetőt kapott.

Már a Frankfurti Autószalonra időzített világpremier előtt bemutatta az interneten a Smart a Fortwo új karosszériaváltozatát, a kabriót. A zárt kupén alapuló modell kisebb B-oszlopot kapott, és a Tridion cellát is átalakították az elhúzható vászontető miatt.

A tető immár elektromos mozgatású, a nyitása mindössze 12 másodpercet vesz igénybe. Mivel a Smart hagyományosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az autókat nagymértékben személyre lehessen szabni, a tetőt háromféle színben is lehet rendelni: feketében, farmerkékben és pirosban.  A hátsó szélvédő nem plexi, hanem, valódi üveg, fűtőszálakkal. Tetőnyitás után az ajtók feletti tetősíneket a csomagtartóban lehet eltárolni egy erre kialakított rekeszben.

A 2016 elejére várható piaci bevezetés idején a kocsit kétféle benzinmotorral lehet majd megrendelni: a 71 lóerős egyliteres szívómotorral és a 90 lóerős, 0,9 literes turbómotorral, utóbbinak 135 Nm a maximális nyomatéka. Mindkét motorhoz ötfokozatú kézi váltó kapcsolódik, de kívánságra duplakuplungos automatikus váltó is rendelhető.

Az előző Fortwo kabrióhoz képest a karosszéria torziós merevségét 15 százalékkal tudták fokozni a mérnökök, amit úgy értek el, hogy alsó merevítőket és bukócsövet  építettek be, és az A-oszlopot nagyszilárdságú acélból készítették el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....