Bemutató

Bemutatkozott a vadonatúj Mercedes-Benz C-osztály

2021.03.18.

A pandémia miatt ezt is onlinén tartották. Tizenöt percben mindent elmondtak, amit csak lehetett. Amit nem, azt sajtóanyagban közölték. Mesés tájakon egy mesés autó: így lehetne összefoglalni azt a filmet, amit összevágtak az alkalomra.

Nem tudom, hogy Stuttgartban ismerik-e a régi viccet, ami némileg magyarázza a negyed órás világpremiert. X autónak 150-el kell mennie az autópályán, hogy mindenki tudja, az a leggyorsabb. Y autónak 150-el kell mennie az autópályán, hogy mindenki tudja, az a leggyorsabb. A Mercedes mehet 50-el is, úgyis tudja mindenki, hogy az a leggyorsabb.

A viccet a valóságra fordítva: a Mercedes C-osztálynak negyed óra is elég volt, hogy bizonyítsa: csúcsautó született megint.

A SUV világméretű fellendülése ellenére a C-osztály továbbra is a Mercedes legkeresettebb modellje.Csak a jelenlegi generációból, amelyet 2014 óta gyártanak, több mint 2,5 millió darabot adtak el.1982 óta összesen több mint 10,5 millió C-osztályú járművet szállítottak az ügyfeleknek. Beszédes számok, ennyi ember nem tévedhet.

Sportos, érzelmes, hatékony és intelligens: ez a vadonatúj Mercedes-Benz C-osztály – hangzott el a bemutatón, amelyen Markus Schäfer (a Daimler AG és a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagja, a Daimler Group fejlesztésért felelős vezetője, a Mercedes-Benz Cars operatív vezetője), Georges Massing (a Digital Vehicle & Mobility részleg vezetője) és Christian Früh (a C-osztály vezető fejlesztőmérnöke) mutatta be az új modell legfontosabb tulajdonságait.

Limuzin...

Az új C-osztállyal a Mercedes-Benz egy még hatékonyabb és még inkább digitális világot hoz létre, emellett pedig jövőbiztos komfortzónát biztosít – egy teret, amely olyan látszólagos ellentéteket egyesít, mint a sportosság és a kényelem, a hatékonyság, az érzelem és az intelligencia, ezzel megalkotva a tökéletes modern luxus definícióját. Az új modellgeneráció minden hajtáslánca rendelkezik elektromos rásegítéssel – ez az első ilyen Mercedes-Benz modell. Emellett az új S-osztály után az új C-osztály is megkapja a második generációs MBUX (Mercedes-Benz User Experience) központi rendszert. Így a belső tér még digitálisabbá és intelligensebbé válik.

...és T-modell

 „Új konnektoros hibrid generáció akár 100 kilométeres elektromos hatótávval, könnyed vezethetőség és felhasználóbarát megoldások. Az új C-osztály esetében minden tekintetben kitoltuk a határokat, így például az új hátsótengely kormányzás a vezetési élmény új szintjét jelenti. De ez csak a jéghegy csúcsa. Minden egyes részlet kivételes innovációkat és átgondolt megoldásokat rejt magában, olyan autót megalkotva, amely minden tekintetben a maximumot nyújtja” – mondta Christian Früh, az új Mercedes-Benz C-osztály vezető fejlesztőmérnöke.

Formaterv: érzéki letisztultság sportosan elegáns megoldásokkal

Az új C-osztály a magabiztos arányaival már álló helyzetben is dinamizmust sugároz. A rövid első és hátsó túlnyúlás a hosszú tengelytávval, valamint a hátrébb tolt utastér a klasszikus sportmodellek ismertetői, amelyhez szélesebb nyomtáv és 17-19 colos kerekek társulnak.

Elöl a márka jól ismert hűtőrácsát találjuk, alaphelyzetben központi csillaggal és lamellákkal. Az AVANTGARDE kivitel esetében további díszítő elemek és króm keretek garantálják a kivételes megjelenést, miközben az AMG Line a gyémántmintás hűtőráccsal nyújt még izgalmasabb látványt. A szedán esetében elsőként üdvözölhetjük a kifejezőbb, kétrészes hátsó lámpákat. A színpaletta három új árnyalattal bővült.

Belső tér: sportos kialakítás, a vezetővel a középpontban

A műszerfal egy alsó és egy felső részre oszlik: a szárnyat mintázó szekció az új, laposabb légbeömlőkkel ad helyet a látványos díszbetéteknek, míg az alsó a középkonzol folytatásaként olvad össze egyetlen egységgé. A vezetőközpontúság még sportosabb hangulatot teremt: a műszerfal és a központi kijelző hat fokkal fordul a pilóta felé.

Új generációs MBUX rendszer: intuitív és intelligens

Az új S-osztályhoz hasonlóan a C-osztály is az MBUX (Mercedes-Benz User Experience) központi rendszer második generációját kapja. A belső tér így még digitálisabbá és intelligensebbé válik, amelyhez a szoftveres és a hardveres támogatásban is hatalmas előrelépések történtek.

A nagyfelbontású kijelzők kontrasztos képei, valamint a gyors működés könnyűvé teszi a jármű kezelhetőségét.

Az MBUX Smart Home funkciójával a C-osztály az okosotthonnal szoros összeköttetésben, komfortzónánk kibővítéseként működik, és hozzáférést kínálhat egyes otthoni funkciókhoz. Állíthatjuk otthonunk hőmérsékletét, kapcsolhatjuk a lámpákat, a redőnyöket, nyithatjuk a garázsajtót, a mozgásérzékelők és a kamerarendszer pedig tájékoztathat minket a várt vagy nem szívesen látott látogatókról. A Mercedes-Benz „Online Music” funkciója hozzáférést biztosít a legnagyobb streaming szolgáltatók zenetárához közvetlenül az MBUX rendszer részeként.

Hajtásláncok: modern négyhengeres motorok elektromos segítséggel

Az elektrifikáció és a downsizing eredményeként a C-osztály új mércét állít fel hatékonyság tekintetében. A motortérben kizárólag a legmodernebb négyhengeres erőforrásokat találjuk: a turbófeltöltésű dízel és benzines motorok munkáját integrált indítómotorgenerátor (ISG) segíti, amely a 48 V-os hálózattal összeköttetésben lehetővé teszi a hatékony vitorlázást, a rásegítést és az energia visszanyerését, aktívan hozzájárulva az üzemanyagmegtakarításhoz. A rendszernek köszönhetően az erőforrások különösen gyorsan és finoman indulnak újra, így a start-stop rendszer működése jóformán észrevehetetlen.

A 9G-TRONIC automata váltó minden motorváltozatnál az alapfelszereltség része.

Az elődhöz képest 45 literrel nagyobb a csomagtartó (360 literes), a hátsó ülések ledöntésével pedig akár 1375 literre is növelhető a kombi változat esetében.

Vezetői segédrendszerek: stresszmentes nyugalom

Az előző C-osztályhoz képest további funkciókkal bővült a Vezetői segédrendszerek csomag, még pihentetőbb, még biztonságosabb és még kényelmesebb közlekedést lehetővé téve. A rendszerek működéséről az új, minden eddiginél jobban leolvasható és könnyebben áttekinthető központi rendszerek tökéletesen tájékoztatják a vezetőt.

A DISTRONIC távolságtartó tempomat a korábbi 60 km/h helyett immár akár 100 km/h-s sebességnél is időben képes reagálni az álló helyzetű járművekre. Az Aktív kormányzás asszisztens egészen 210 km/h-ig tartja a sávban az autót. A 360 fokos kamerarendszer segítségével a rendszer autópályás torlódás esetén a sáv szélén vezetve az autót elősegíti a mentősáv  kialakítását. Emellett kanyargós vidéki utakon és autópályákon is precízebb vonalvezetéssel dolgozik. A Táblafelismerő asszisztens funkciói is bővültek: a rendszer már észleli az építési munkálatok tábláit és a kiegészítő, feltételekhez kötő táblákat is. Precízebb érzékelőinek köszönhetően az intelligens parkolórendszer működése is pontosabb, gyorsabb.

Az új C-osztály szériában LED High Performance fényszórókkal rendelkezik. Az opcionális DIGITAL LIGHT rendszer viszont forradalmi megoldásként nem csak kiválóan világít, hanem lámpánként 1,3 millió mikrotükrével tökéletesen alkalmazkodó, nagyfelbontású fényt bocsájt ki.

Minden eddiginél nagyobb tér és fokozott praktikum

4751 mm-es hosszúságukkal és 1820 mm-es szélességükkel a Limuzin és T-Modell típusok jóval nagyobbak elődjeiknél. A tengelytáv 25 mm-rel növekedett 2865 mm-re, amely elöl és hátul egyaránt nagyobb helykínálatot biztosít. A nagyobb méretek ellenére a légellenállási együttható változatlanul 0,24 a szedán és 0,27 a kombi modellek esetében.

Már gyártják

A brémai Mercedes-Benz gyárban már elkezdődött a C-osztály gyártása: a Limuzin és a T-Modell különböző példányai folyamatosan gördülnek le a gyártósorról. A márka legnépszerűbb modellsorozatának előállításában a brémai egység vezető szerepet tölt be – innen vezénylik a Pekingben és a dél-afrikai East Londonban található gyárakat - közölte a Daimler.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....