Scania

Biogázzal üzemelő Scaniák

2020.05.14.

Amikor Finnországban Kuopio város önkormányzata megpályáztatta a hulladékgyűjtést, akkor az Urbaser finn leányvállalata az első rajtkockából indult a szerződés elnyeréséért. Az Urbaser cég versenyelőnyét az jelentette, hogy hat biogázüzemű Scania tehergépkocsi használatával kínálta a szolgáltatásait, amely döntőnek bizonyult. 

„Folytatjuk majd a biogázüzemű járművek számának gyarapítását” – mondta az Urbaser flottamenedzsere, Harri Hietala. „Ügyfeleink egyre inkább érdeklődnek a fuvarozásból származó károsanyag-kibocsátás csökkentése iránt, és a tenderekben környezetkímélőbb alternatívákat követelnek meg.” 
A kimagaslóan jó környezetvédelmi jellemzők mellett az Urbaser nagyra értékeli a gázüzemű Scania P 340 alacsony zajszintjét és a fülke kiváló ergonómiáját, illetve a nagyszerű kilátást. 
 
 
A hatótávolság gyakori elindulásokkal és megállásokkal 350 kilométer egy tankolással. Az egyetlen sűrítettgáz-palack ezért több mint elegendő annak tükrében, hogy ezek az új tehergépkocsik naponta körülbelül száz kilométert tesznek meg az üzemeltetésük során. A hulladékgyűjtési útvonalak mentén található biogáztöltő állomás révén az Urbaser úgy döntött, hogy nem tölti fel teljesen a palackokat, hogy felgyorsítsa a tankolást, amely 10-15 percet vesz igénybe, durván annyit, mint a gázolaj esetén. 
„A biogázüzemű tehergépkocsik tökéletesen illenek a stratégiánkba és az értékeinkbe, mondta Arto Ryhänen, aki Kuopio hulladékgazdálkodási vállalata, a Jätekukko ügyvezető igazgatója. „Végül is a hulladékgazdálkodás a gazdasági körforgás része. Begyűjtjük a szerves hulladékot Kuopio háztartásaiból, amelyet aztán elszállítunk Kuopio biogáztermelő üzemébe.” 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....
2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....