vitorlázás

Biztonságban a Fertő tavon

2017.06.29.

A Fertő tó átlagos vízmélysége 1,5 méter. Ennek ellenére időről-időre fürdőzők és vitorlázók fulladnak a tó vizébe. Egy új, nemrég bemutatott különleges térkép segítséget nyújthat abban, hogy a tó vendégeinek biztonsága növekedjen - írja az orf.at

Ha a Fertő tó nyugodt, ártalmatlannak, feszített víztükrűnek is tűnik, viharos időjárás idején előfordulhatnak életveszélyes helyzetek. Ezt bizonyítják a mentőalakulatok statisztikái is. Csak tavaly 25 esetben kellett embereket kimenteni a vízből.

Hogy a strandolók, horgászok, vitorlázók biztonságát megnöveljék, a rendőrség, a tűzoltóság és a vízimentők összefogtak, és megalkották a „Gemeinsam Sicher“, azaz az „Együtt biztonságban“ kezdeményezést. „Egy olyan koncepciót akartunk létrehozni, amivel a Fertő tavat ezentúl biztonságos turistacélpontként is megjelölhetjük“ -mondta el Gerhard Lang, a projekt elindítója.

Az új térkép

Az együttműködés a Fertő tavi fürdő vendégek, a vitorlázók és a szörfösök biztonságát hivatott növelni. Első lépésként létrehoztak egy különleges térképet, ezen a Fertő tó környékének minden egyes bevetési egységét feltüntették, illetve megtalálhatóak rajta azok a helyek, ahonnan mentőcsónakok indulhatnak, valamint bejelölték rajta az egységes viharjelző rendszer összes állomását is. A térkép hátoldalán pedig biztonsági tippeket találhatunk, illetve tanácsokat arról, mit is kell csinálni, ha valaki bajba kerül a vízben.

Annak ellenére, hogy a tó nem mondható mélynek, megvannak a maga veszélyei, hívta fel a figyelmet Werner Fasching a tartományi rendőrkapitányságtól. Ha a viharjelzés működésbe lép, minden vitorlásnak arra kell törekednie, hogy biztonságban a legközelebbi kikötőbe érhessen -emlékeztetett az ORF műsorvezetője, Christa Kummer, aki a biztonság nagyköveteként adta arcát a kampányhoz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..